Nem mindegy, hogy hányan vagyunk | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Nem mindegy, hogy hányan vagyunk

Hajnal Jenő: A népszámlálás tétje nekünk, magyaroknak, különösen nagy

Múlt héten megerősítést nyert, hogy az előzetes felvetéssel ellenben az idén ősszel mégis megszervezik a nemzeti tanácsi választásokat. A lapunknak nyilatkozó mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy az elmúlt néhány hónapban gyakran felröppent a hír, hogy az októberben esedékes népszámlálás miatt esetleg elhalasztják a közvetlen nemzeti tanácsi választásokat, amelyek a törvény szerint november elején esedékesek.

Mint arra rámutatott, az MNT a tárgyalások során minden alkalommal a nemzeti tanácsok legitimitásának és legalitásának a megőrzéséért szállt síkra, azaz a folyamat teljes jogszerűségét követelte, ami a választások őszi időpontjának a betartását jelentette volna. Az emberi és kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium legfrissebb tájékoztatásából mostanra kiderült, hogy a választások a tervezett időpontban kerülnek megrendezésre, azaz az azok kiírásáról szóló határozat meghozatalának legkorábbi időpontja augusztus 7-e, míg legkésőbbi határideje szeptember 6-a, ami azt jelenti, hogy a választásokat legkésőbb az idén november 13-áig le kell bonyolítani, emelte ki Hajnal Jenő.

– Meggyőződésem, hogy mind a népszámlálás, mind pedig a közvetlen nemzeti tanácsi választás a vajdasági magyar nemzeti közösség sorsát tekintve döntő hatású lesz, hiszen az egyik logikusan vonja maga után a másikat. A 2022. évi szerbiai népszámlálás tétje nekünk, magyaroknak, különösen nagy, hiszen nem mutathatjuk magunkat kisebbnek, mint amekkorák valójában vagyunk. 2011-ben a magyar nemzeti közösség Szerbia legtömegesebb nemzeti kisebbsége volt. Nem engedhetjük meg tehát magunknak, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a vajdasági magyarság kulturális autonómiájának és kisebbségi önkormányzatának a legfőbb szerve, ne őrizze meg azt a szerteágazó, egész közösségünkre, valamint minden Szerbiában tevékenykedő nemzeti tanácsra ugyancsak kiterjedő gondoskodó tevékenységet, amelyik a hazai és a nemzetközi fórumok elismerését is kivívta magának. Ennek okán minden vajdasági magyarnak, akár itthon, akár ideiglenesen külföldön tartózkodik, joga és kötelessége, hogy aktívan részt vegyen az adatok leadásában, így sorsközösséget vállalva nemzettársaival. A nemzeti kisebbségekhez tartozók számára azért is nagyon fontos válaszolniuk az őket érintő kérdésekre, mert ezek az adatok képezik jövőnk alakításának a jogalapját. A népszámláláson kívül nincs más adatforrás egy ország nemzetiségi, nyelvhasználati és vallási összetételének a megismeréséhez, de a népszámlálás alapján életkörülményeinket is megismerhetjük, a kapott adatok alapján születnek majd meg a sorsunkat befolyásoló megalapozott döntések, valamint a fontos helyi fejlesztések is, attól függően, hogy hányan leszünk. Jó hír, hogy a nemzeti tanácsok képviselői, mint a népszámlálás megfigyelői és felülvizsgálói ott lesznek a helyi önkormányzatokban alakuló és a népszámlálást koordináló bizottságokban. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy minél több magyar számlálóbiztos jelentkezzen az adatfelvétel lebonyolítására és a népszámlálási kérdőív kitöltésére – fogalmazott Hajnal Jenő.

Mint azt az MNT elnöke a folytatásban kiemelte, nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy bár párhuzamosan történik a népszámlálás és a közvetlen nemzeti tanácsi választásokra való előkészület, illetve maga a kampány, mégis két különálló folyamatról van szó. A Magyar Nemzeti Tanács soron következő összetételének a megválasztásában csak azok a polgárok vehetnek részt, akik előzetesen feliratkoztak a külön magyar választói névjegyzékbe, függetlenül attól, hogy mit jelöltek meg nemzetiségükként a népszámlálás során, hangsúlyozta Hajnal Jenő. Éppen ezért arra buzdítanak mindenkit, aki még nem tette meg, vagy a legutóbbi nemzeti tanácsi választást követően szerzett választójogot nagykorúsága révén, hogy iratkozzon fel a magyar kisebbségi külön névjegyzékbe, akinél pedig azóta személyes adataiban (elsősorban nevében vagy lakcímében) változás következett be, hogy ellenőrizze bejegyzési adatainak a pontosságát a lakóhelye szerinti helyi önkormányzat illetékes hivatalában, még a népszámlálás előtt.

Szerző: P.E.

Forrás: Magyar Szó, 2022. augusztus 2.