Határozat a második felsőoktatási ösztöndíjpályázat jogosultsági rangsoráról 2016 | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Határozat a második felsőoktatási ösztöndíjpályázat jogosultsági rangsoráról 2016

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án a H/1/2014. iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének q) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozat (meghozva 2015. június 30-án a H/14/2015. iratszám alatt és módosítva 2016. június 7-én az M/H/8/2016. iratszám alatt) 11. szakaszának 2. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke 2016. november 10-én meghozza a következő

HATÁROZATOT
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2016–2017. ÉVRE VONATKOZÓ MÁSODIK FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács 2016–2017. tanévre vonatkozó második felsőoktatási ösztöndíjpályázati felhívására beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően a felsőoktatási ösztöndíjra jogosult egyetemi hallgatók következő rangsora alakult ki:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

Pontszám

1.

Nagyiván (Nađivan)

Leóna (Leona)

Nagybecskerek

86,00

2.

Hodik (Hodik)

Beáta (Beata)

Ada

81,90

3.

Rác (Rac)

Gyöngyike (Đenđika)

Szabadka

79,00

4.

Alaker (Alaker)

Helga (Helga)

Szabadka

78,95

5.

Karácsonyi (Karačonji)

Éva (Eva)

Csóka

78,65

6.

Monyov (Monjov )

Glória (Glorija)

Székelykeve

78,62

7.

Zsmaher (Žmaher)

Zágorka (Zagorka)

Pacsér

77,78

8.

Kiss (Kiš)

Tamás (Tamaš)

Szenttamás

77,34

9.

Nagy Torma (Nađ Torma)

Viktória (Viktoria)

Kispiac

77,20

10.

Engi (Engi)

Xénia (Ksenia)

Dusanovó

76,70

11.

Soód (Šod)

Viola (Viola)

Bácskertes

76,46

12.

Varga (Varga)

Viktória (Viktoria)

Palics

76,26

13.

Mészáros (Mesaroš)

Ervin (Ervin)

Temerin

76,18

14.

Dorombés (Dorombeš)

Diana (Diana)

Magyarcsernye

75,34

15.

Cservenyák (Červenjak )

Anetta (Anetta)

Óbecse

75,16

16.

Krémer (Kremer)

Attila (Atila)

Óbecse

74,92

17.

Kurina (Kurina)

Mihály (Mihael)

Szabadka

74,81

18.

Matajsz (Matajs)

Valentina (Valentina)

Muzslya

74,76

19.

Brusznyai (Brusnjai)

Glória (Gloria)

Péterréve

74,74

20.

Nagy (Nađ)

Gergő (Gerge)

Temerin

74,46

21.

Kocsicska (Kočička)

János (Janoš)

Temerin

74,28

22.

Szakács (Szakács)

Éva (Éva)

Bácsfeketehegy

74,00

23.

Vojnity (Vojnić)

Tamara (Tamara)

Szabadka

73,80

24.

Bancsi (Banči)

Róbert (Robert)

Piros

73,72

25.

Kovács (Kovač)

Róbert (Robert)

Nagybecskerek

73,18

26.

Karvák (Karvak)

Attila (Atila)

Nagybecskerek

73,12

27.

Bakos (Bakoš)

Krisztián (Kristian)

Muzslya

72,50

28.

Fajka (Fajka)

Tamás (Tamaš)

Zenta

71,72

29.

Hatala (Hatala)

Ernesztina (Ernesztina)

Topolya

69,30

30.

Robotka (Robotka)

Sarolta (Šarolta)

Szenttamás

69,30

31.

Király (Kiralj)

Andrea (Andrea)

Péterréve

68,00

32.

Sinkovity (Šinković)

Dénes (Deneš)

Csantavér

67,64

33.

Boldizsár (Boldižar)

Blanka (Blanka)

Péterréve

67,50

34.

Kis (Kiš)

Balázs (Balaž)

Óbecse

67,34

35.

Antal (Antal)

Krisztián (Kristian)

Ürményháza

67,20

36.

Balog (Balog)

Krisztián (Krisztián)

Bajsa

67,20

37.

Csepella (Čepela)

Árpád (Arpad)

Péterréve

67,14

38.

Bíró (Bíró)

Bence (Bence)

Csantavér

67,10

39.

Váci (Vaci)

Kornél (Kornel)

Bácsgyulafalva

67,07

40.

Balog (Balog)

Attila (Attila)

Bácskossuthfalva

67,01

41.

Ladányi (Ladanji)

Richárd (Rihard)

Kispiac

66,98

42.

Tancsik (Tančik)

Sarolta (Šarolta)

Szenttamás

66,96

43.

Lejkauf (Lejkauf)

István (Ištvan)

Péterréve

66,94

43.

Baté (Bate)

Bence (Bence)

Horgos

66,94

44.

Maksó (Makšo)

Simon (Šimon)

Ada

66,85

 

2. szakasz

A jogosult hallgató a felsőoktatási ösztöndíjról kötött szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

3. szakasz

A Tanács 2016–2017. tanévre vonatkozó második felsőoktatási ösztöndíjpályázati felhívására beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően a következő egyetemi hallgatók nem szereztek jogosultságot felsőoktatási ösztöndíjra:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

Pontszám

1.

Német (Nemet)

Árpád (Arpad)

Óbecse

66,80

2.

Sziveri (Siveri)

Csilla (Čila)

Szentmihály

66,80

3.

Kovács

Edina (Edina)

Szentmihály

66,60

4.

Kávai (Kavai)

Áron (Aron)

Adorján

66,50

5.

Bartuc (Bartuc)

Viktor (Viktor)

Óbecse

66,49

6.

Huszár (Husar)

Attila (Atila)

Horgos

66,45

7.

Nagy (Nagy )

Emese (Emese)

Dusanovó

66,40

8.

Pénzes (Pénzes)

Lilla (Lilla)

Bajmok

66,33

9.

Ranc (Ranc)

Edvin (Edvin)

Óbecse

66,25

10.

Burány (Burány)

Christopher (Christopher)

Topolya

66,17

11.

Dobó (Dobo)

Dávid (David)

Magyarkanizsa

66,14

12.

Nagy (Nađ)

Melinda (Melinda)

Bajmok

66,12

13.

Szabó Szepesi (Sabo Sepeši)

Emil (Emil)

Ada

66,07

14.

Öreg (Ereg)

Viktor (Viktor)

Ada

65,86

15.

Kovács (Kovač)

Szilárd (Silard)

Bácsföldvár

65,85

16.

Szabó (Sabo)

Roland (Roland)

Királyhalom

65,71

17.

Bálind (Bálind)

Tímea (Timea)

Njegoševo

65,70

18.

Báló (Balo)

Viktor (Viktor)

Zenta

65,65

19.

Varga (Varga)

Ákos (Akoš)

Temerin

65,62

20.

Tóth Bagi (Tot Bagi)

Szabolcs (Sabolč)

Csantavér

65,59

21.

Fehér (Feher)

Patrik (Patrik)

Szabadka

65,58

22.

Icity (Icić)

Alekszandra (Aleksandra)

Palics

65,56

23.

Bognár (Bognar)

Imelda (Imelda)

Magyarkanizsa

65,50

24.

Bunford (Bunford)

András (András)

Szabadka

65,40

25.

Juhász (Juhas)

Tibor (Tibor)

Szaján

65,40

26.

Kerekes (Kerekes)

Szabolcs (Szabolcs)

Szabadka

65,38

27.

Györe (Györe)

Dániel (Dániel )

Zenta

65,32

28.

Szabó (Sabo)

Krisztina (Kristina)

Újvidék

65,28

29.

Dér (Dér)

Lajos (Lajos)

Gunaras

65,26

30.

Molnár (Molnar)

Arnold (Arnold)

Bajsa

65,22

31.

Kotek (Kotek)

Lóránd (Lóránd)

Bácskossuthfalva

65,11

32.

Hatalák (Hatalak)

Rudolf (Rudolf)

Muzslya

65,02

33.

Csúzdi (Čuzdi)

Kristóf (Krištof)

Törökfalu

65,00

34.

Hagymás (Hađmaš)

Katalin (Katalin)

Zenta

65,00

35.

Zsámboki (Žamboki)

Arnold (Arnold)

Bácsgyulafalva

65,00

36.

Zsoldos Búzás (Žoldoš Buzaš)

Brigitta (Brigita)

Palics

65,00

37.

Bozsik (Bozik)

Árpád (Arpad)

Csantavér

64,90

38.

Kóródi (Korodi)

Árpád (Arpad)

Székelykeve

64,88

39.

Bene (Bene)

Máté (Mate)

Zenta

64,86

40.

Sass (Šaš)

Szabina (Sabina)

Óbecse

64,80

41.

Szabó (Sabo)

Csongor (Čongor)

Kúla

64,80

42.

Teleki (Teleki)

Ákos (Akoš)

Szenttamás

64,60

43.

Bakos (Bakoš)

Kinga (Kinga)

Muzslya

64,54

44.

Gajdos (Gajdoš)

Roland (Roland)

Óbecse

64,54

45.

Szekeres (Sekereš)

Kristóf (Krištof)

Torda

64,52

46.

Szabolcski (Sabolčki)

Szandra (Sandra)

Pacsér

64,50

47.

Bagi (Bagi)

István (Ištvan)

Magyarkanizsa

64,46

48.

Fiser (Fiser)

Tamás (Tamás)

Szabadka

64,43

49.

Kiss (Kiš)

Csaba (Čaba)

Péterréve

64,42

50.

Szabó (Szabó)

Sára (Sára)

Csantavér

64,36

51.

Bálint (Balint)

Gabriella (Gabriela)

Szentmihály

64,30

52.

Bennárik (Benarik)

Anna (Ana)

Óbecse

64,20

53.

Bicskei (Bičkei)

Zsolt (Žolt)

Ada

64,20

54.

Csőke (Čeke)

Ignác (Ignac)

Szilágyi

64,20

55.

Losonc (Losonc)

Tibor (Tibor)

Bácskossuthfalva

64,18

56.

Csikós (Čikoš)

Ronald (Ronald)

Csantavér

64,16

57.

Vékony (Vekonj)

Beáta (Beata)

Szenttamás

64,14

58.

Nagy (Nađ)

Gábor (Gabor)

Magyarcsernye

64,08

59.

Pásztor (Pastor)

Filip (Filip)

Temerin

64,06

60.

Szél Pál (Sel Pal)

Zsolt (Žolt)

Orom

64,06

61.

Kalmár (Kalmar)

Evelin (Evelin)

Kishegyes

63,90

62.

Burnát (Burnat)

Krisztián (Kristian)

Óbecse

63,82

63.

Bogos (Bogoš)

Rita (Rita)

Székelykeve

63,78

64.

Árpás (Arpaš)

Csilla (Čila)

Óbecse

63,76

65.

Pajdusák (Pajdušak)

Ákos (Akoš)

Ada

63,72

66.

Horváth (Horvat)

Viktor (Viktor)

Tornyos

63,66

67.

Ágoston (Agošton)

Judit (Judit)

Szabadka

63,42

68.

Zélity (Zelić)

Krisztián (Kristian)

Csantavér

63,38

69.

Szabó (Sabo)

Attila (Attila)

Óbecse

63,30

70.

Bata (Bata)

Ákos (Ákos)

Szabadka

63,20

71.

Bazsó (Bažo)

Bence (Bence)

Tornyos

63,12

72.

Homolya (Homolja)

Miklós (Mikloš)

Tornyos

63,10

73.

Bajusz (Bajus)

Albert (Albert)

Magyarittabé

62,87

74.

Gombis (Gombis)

Dénes (Dénes)

Csantavér

62,77

75.

Juhász (Juhas)

Krisztián (Kristian)

Óbecse

62,72

76.

Brasnyó (Brasnyó)

Emőke (Emőke)

Topolya

62,64

77.

Tóth (Tot)

Izabella (Izabela)

Magyarkanizsa

62,44

78.

Hevér (Hever)

Kitti (Kitti)

Palics

61,66

79.

Losonc (Lošonc)

Ágnes (Agneš)

Szabadka

61,42

80.

Nagy (Nagy)

Andrea (Andrea)

Szabadka

61,22

81.

Csóka (Čoka )

Szabolcs (Sabolč)

Szabadka

61,18

82.

Noszkovity (Nosković)

Dániel (Daniel)

Szabadka

61,17

83.

Bárdos (Bardoš)

Szindirella (Sindirela)

Zenta

61,10

84.

Cibolya (Cibolja)

Zsolt (Žolt)

Szabadka

61,08

85.

Szekeres (Sekereš)

Renáta (Renata)

Szabadka

60,79

86.

Tamás (Tamaš)

Anita (Anita)

Temerin

60,35

87.

Valkovics (Valkovič)

Dániel (Daniel)

Horgos

60,22

88.

Soód (Šod)

Bertalan (Bertalan)

Bácskertes

60,00

89.

Hangya (Hanđa)

Hermina (Hermina)

Felsőhegy

59,76

90.

Szalajevics (Salajević)

Vanda (Vanda)

Bácsfeketehegy

59,66

91.

Luhovics (Luhovič)

Krisztián (Kristian)

Szabadka

58,57

92.

Balázs (Balaž)

Koppány (Kopanj)

Bácsföldvár

58,49

93.

Horváth (Horvat)

Valentin (Valentin)

Törökkanizsa

58,31

94.

Tallósi (Taloši)

Edit (Edit)

Bácskertes

58,04

95.

Hollai (Holai)

Edina (Edina)

Magyarittabé

57,83

96.

Tamás (Tamaš)

Emma (Ema)

Szabadka

57,59

97.

Bicskei (Bičkei)

Rita (Rita)

Kevi

57,56

98.

Csernyák (Černjak)

Renáta (Renata)

Temerin

57,04

99.

Surányi (Šuranji)

Róbert (Robert)

Temerin

56,87

100.

Rackó (Racko)

Ivon (Ivon)

Zenta

56,74

101.

Kalmár (Kalmar)

Rebeka (Rebeka)

Bajsa

56,65

102.

Csuvárdity (Čuvardić)

Tamara (Tamara)

Zombor

56,33

103.

Aladics (Aladič)

Zoltán (Zoltan)

Temerin

56,30

104.

Muzslai (Mužlai)

Beáta (Beata)

Mohol

55,81

105.

Barta (Barta)

Tímea (Timea)

Palics

55,72

106.

Patócs (Patoč)

Endre (Endre)

Csantavér

55,63

107.

Zsáki (Zsáki)

János (János)

Topolya

55,60

108.

Ikotin (Ikotin)

Gábor (Gabor)

Temerin

55,34

109.

Csala (Čala)

Norbert (Norbert)

Nagykikinda

55,16

110.

Cseszák (Česak)

Gellért (Gelert)

Óbecse

55,00

111.

Pálinkó (Palinko)

Norbert (Norbert)

Muzslya

55,00

112.

Sörös (Sörös)

Gergely (Gergely)

Ludas

55,00

113.

Todorovity (Todorović)

Denis (Denis)

Temerin

55,00

114.

Franciskovity (Francišković)

Zoltán (Zoltan)

Szabadka

54,82

115.

Sétáló (Šetalo)

Edvin (Edvin)

Temerin

54,28

116.

Csikós (Čikoš)

Dorottya (Doroća)

Oromhegyes

54,00

117.

Törköly (Terkelj)

Dániel (Daniel)

Csóka

53,88

118.

Pálinkás (Palinkaš)

Ervin (Ervin)

Kispiac

53,72

119.

Takács (Takač)

Rihárd (Rihárd)

Ludas

53,53

120.

Mezei (Mezei)

Gábor (Gábor)

Mohol

53,30

121.

Nagy Barna (Nagy Barna)

Anett (Anett)

Szabadka

53,20

122.

Dore (Dore)

Dominika (Dominika)

Temerin

53,10

123.

Forró (Foro)

Tamás (Tamaš)

Újvidék

52,59

124.

Kovács (Kovač)

Szilvia (Silvija)

Nagykikinda

52,00

125.

Törkő (Terke)

Melisza (Melisa)

Szentmihály

51,56

126.

Harangozó (Harangozo)

Dániel (Daniel)

Újvidék

51,00

127.

Paulik (Paulik)

Sarolta (Sarolta)

Zenta

50,97

128.

Kenyeres (Kenyeres)

Karolina (Karolina)

Torda

50,49

129.

Svanner (Švaner)

Laura (Laura)

Szabadka

50,00

130.

Pahert (Pahert)

Krisztián (Kristian)

Palics

49,74

131.

Dávid (Dávid)

Henrietta (Henrietta)

Oromhegyes

49,56

132.

Vass (Vass)

Sándor (Sándor)

Muzslya

49,18

133.

Kollár (Kolar)

Katalin (Katalin)

Csantavér

48,03

134.

Wolf (Volf)

Janka (Janka)

Ada

47,88

135.

Márton (Marton)

Ramóna (Ramona)

Nagybecskerek

45,86

136.

Mihók (Mihok)

Nikoletta (Nikoleta)

Törökkanizsa

45,00

137.

Szamardzsija (Samardžija)

Margit (Margita)

Szabadka

44,96

138.

Bakos (Bakoš)

Réka (Réka)

Csantavér

44,95

139.

Horvát (Horvat)

Adrienn (Adrienn)

Szabadka

44,63

140.

Dékány (Dekanj)

Mátyás (Maćaš)

Torontálvásárhely

44,62

141.

Nyári (Njari)

Marina (Marina)

Nagykikinda

43,34

142.

Uzon (Uzon)

Teodor (Teodor)

Székelykeve

43,17

143.

László Pakai (Laslo Pakai)

Tamás (Tamaš)

Törökkanizsa

42,19

144.

Szűcs (Sič)

Rita (Rita)

Törökbecse

40,93

145.

Tokity (Tokić)

Dominik (Dominik)

Tornyos

39,32

146.

Sarok (Šarok)

Marietta (Marieta)

Temerin

39,12

147.

Capár (Capar)

Andrea (Andrea)

Újvidék

38,19

4. szakasz

A következő hallgatók pályázatai hiányosak voltak, nem feleltek meg a kiírásban feltüntetett kötelező pályázati feltételeknek, vagy határidőn túl érkeztek, ezért érvénytelenek, és nem kerültek elbírálásra:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Apró (Apro)

Angéla (Angela)

Magyarkanizsa

2.

Balázs (Balaž)

Róbert (Robert)

Magyarkanizsa

3.

Csernyák (Černjak)

Huba (Huba)

Óbecse

4.

Forgács (Forgač)

Ákos (Akoš)

Bácskertes

5.

Forgó (Forgo)

Beáta (Beata)

Óbecse

6.

Gellér (Geler)

Enikő (Enike)

Doroszló

7.

Kadván (Kadván)

Zsuzsanna (Zsuzsanna)

Szabadka

8.

Kis Bicskei (Kis Bicskei)

Norbert (Norbert)

Törökfalu

9.

Kokostyik (Kokošćik)

Emőke (Emeke)

Topolya

10.

Kovács (Kovač)

Klára (Klara)

Muzslya

11.

Kovácsev (Kovačev)

Sztefán (Stefan)

Zenta

12.

Kuntić (Kuntić)

Szebasztián (Sebastian)

Szilágyi

13.

Ladócki (Ladocki)

Sára (Šara)

Magyarkanizsa

14.

Lalits (Lalić)

Csaba (Čaba)

Szabadka

15.

Magosi (Magoši)

Ádám (Adam)

Szabadka

16.

Miskovity (Mišković)

Tamara (Tamara)

Magyarkanizsa

17.

Nagy (Nađ)

Attila (Atila)

Óbecse

18.

Nagy (Nađ)

Rikárd (Rikard)

Mohol

19.

Pastyik (Pastyik)

Viola (Viola)

Topolya

20.

Pesut (Pešut)

Ivan (Ivan )

Bácsgyulafalva

21.

Priboj (Priboj)

Noémi (Noémi)

Szabadka

22.

Rajsli (Rajšli)

Andor (Andor)

Óbecse

23.

Schwarz (Schwarz )

Marc Cornel (Marc Cornel)

Pacsér

24.

Sétáló (Šetalo)

Zalán (Zalan)

Temerin

25.

Simon (Simon)

Olivér (Olivér)

Bácskossuthfalva

26.

Slezák (Šlezak)

Lázár (Lazar)

Bezdán

27.

Szalma (Salma)

Viktória (Viktoria)

Szabadka

28.

Szmilyánszki (Smiljanski)

Jelena (Jelena)

Padé

29.

Varga (Varga)

Anita (Anita)

Újvidék

30.

Virág (Virag)

Gabriella (Gabrijela)

Torontálújfalu

 

5. szakasz

Jelen határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Tanács elnökénél, amennyiben a rangsor ellentétes a Tanács határozatával, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról az illetékes szerv három napon belül dönt.

6. szakasz

Jelen határozat a meghozatalát követő negyedik napon lép hatályba.

Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.

Csatolmány: