Pályaorientációs kiállítást tartottak Zentán | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Pályaorientációs kiállítást tartottak Zentán

A most végzős középiskolások kedvükre válogathattak és gyűjtethettek be információkat a Vajdaságban működő egyetemekről és főiskolákról. Urbán István a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskolából érkezett.

„Azért éreztem fontosnak, hogy lássam az itteni kínálatot a továbbtanuláshoz, hogy megnézzem azt, hogy milyen lehetőségek vannak itt az országban, és betekintést nyerjek ebbe, itt Szerbiában."

Bács Virág, Topolya: „Szerbiában szeretnék maradni, és azért jöttem, hogy megtudjam, milyen lehetőségek vannak itt. Remélem, hogy kicsit több tudással fogok majd innen hazatérni. A sport érdekel legjobban, ebből kifolyólag remélem, hogy majd felkelti az érdeklődésemet."

A kiállításon 11 vajdasági felsőoktatási intézmény képviseltette magát. Közöttük a MATE magyarországi egyetem vajdasági kihelyezett kara, a Zentai Konzultációs Központ is fontosnak érezte megszólítani a diákokat.

Lengyel László, agrármérnök, MATE Zentai Konzultációs Központ: „Minden olyan intézmény, amelynek van magyarul felsőoktatási kínálata, az itt kell, hogy legyen. Manapság már nem azért, mert itt ismerik meg alapvetően a hallgatók vagy az érdeklődők az intézményeket – legjobban ma már a digitális csatornákon ismerkednek a fiatalok, de nagyon fontos, hogyha megjelenik itt egy olyan fiatal, aki már eldöntötte, hogy szeretne idejönni, akkor az ő anyaintézménye is itt legyen. Ez inkább egy megerősítés."

2018 óta minden kiállításon egyre több intézmény képviselteti magát.

Pintér Krekity Valéria, oktatási dékánhelyettes, MTTK, Szabadka: „Közös érdekeink vannak, a fiatalok itthon tartása, képzése, természetesen a hazai piaci igényeknek megfelelően. Közösek a kihívásaink és a nehézségeink. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar büszke a kezdeményezésére, hogy útjára indította az első vajdaság felsőoktatási kiállítást."

Nyitóbeszédében Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a lehetőségek megismertetése a fiatalokkal elengedhetetlen része az itteni felsőoktatási rendszer vonzóvá tételének, amelyekhez a pályázati rendszerek és az ösztöndíjlehetőségek is nagyban hozzájárulnak.

„Szeptemberben készülünk az Edu-expónak a megszervezésére a jövőben. Arra a megállapításra jutottunk, hogy a negyedikeseknek minél előbb szeretnénk a lehetőségeket biztosítani, és minél előbb szeretnénk a lehetőségeket ismertetni számukra, hiszen a pályaválasztás igazából már akár a középiskola harmadik évében, de negyedik év elején mindenképp megkezdődik."

Pannon RTV

Fremond hozzátette, hogy a jövőben várhatóan az általános iskolák nyolcadikosai számárára is szerveznek majd expót, ahol a térségi középiskolák kapnak majd bemutatkozási lehetőséget. Hozzátette: az oktatási rendszerünk és szakembereink kiválóak, így mindenképp előnyt jelent itthon tanulni.

Forrás: Pannon RTV, 2023. március 1.