Krónika | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Krónika

Ma, 2024.04.18, Thu

Format: 2024.04.18.
Format: 2024.04.18.
2021.06.26.

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte. Az egésznapos rendezvénysorozat keretében átadták a harangozólakás felújított épületét, amely szálláslehetőséget biztosít a településre látogató vendégek számára, valamint elhelyezték a közösségi kemence alapkövét, amelybe egy időkapszula is került. A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Erdődi Edvina alelnök asszony vett részt az ünnepségen.

2021.06.26.

Barátkozási napot tartottak Msgr. Huzsvár László néhai megyés püspök emlékére a horgosi Domus Pacis ferences lelkigyakorlatos házban, a Keresztény Értelmiségi Kör és a Huzsvár László Baráti Kör szervezésében. Szentmisét dr. Harmath Károly, a Keresztény Értelmiségi Kör elnöke mutatott be, majd Vass Zoltán történész Aranyat termett a horgosi homok és Gonclik Ákos teológushallgató A délvidéki szórványnép székes püspöke című előadása hangzott el. Az eseményen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

2021.06.25.

A magyarországi Trianon Múzeum mintegy 7000 ajándékcsomagot osztott ki Kárpát-medence-szerte a magyar nyelven érettségiző diákoknak az elmúlt időszakban. A délvidéki központi átadó ünnepséget az Adai Műszaki Iskolában tartották, ahol dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója elmondta, hogy a csomagban egy Kárpát-medencei útikönyvet, egy Trianon-kártyát, a Száz szívdobbanás című kisfilmet és egy emléklapot adnak át, ezzel is erősítve végzőseink magyar identitását. A Kárpát-medencei útikönyv a magyar turizmustörténet első ilyen jellegű kiadványa, amely harminckét útvonalat kínál fel, feldolgozva a régió természeti látványosságait, épített és kulturális örökségét, kulturális és gasztronómiai kínálatát. Az ünnepségen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, aki megköszönte a Trianon Múzeum képviselőinek látogatását és ajándékait, valamint méltatta azt a tevékenységet, amelyet az intézmény történelmünk megismerése és a világ magyarságának összetartása érdekében folytat.

2021.06.24.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke és hivatalvezetője a testület székházában fogadta Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotása, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárt. A megbeszélés tárgya a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény működési feltételeinek megteremtése volt.

2021.06.22.

Átadták az idei Dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat, amelyeket Szabadka Város Képviselő-testülete olyan 40 évnél fiatalabb alkotóknak ítél oda, akik alkotásaikkal és tetteikkel hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez. Az idei díjazottak: Góli Kornélia dramaturg, Patyi Szilárd történész és Nevena Mlinko szerb nyelv és irodalom szakos tanár. A díjakat dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke adta át a Városháza dísztermében, ahol a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében a hivatalvezető volt jelen.

2021.06.22.

„Most pedig a kisebb falvakban is eljut a jó hír, az öröm a gyerekek számára, hogy játszótér épülhet. Adorján az egyik ilyen település, ahol egy ilyen nagyszerű ballagó ünnepség után úgy érzem, hogy nemcsak a gyerekek, hanem az óvónő, a tanító néni és a közösség is megérdemli, hogy ilyen szép játszóteret kaptak a gyerekek” – nyilatkozta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az adorjáni Csillagszem óvoda udvarában megépített játszótér átadásakor. Az új játszótér Magyarország Krományának támogatásának és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésének köszönhetően került Adorjánra a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként. A beruházás értéke 700 ezer dinár. A ballagási ünnepségen és a játszótér átadásán a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mellett jelen volt a Végrehajtó Bizottság elnöke is.

2021.06.22.

A július 5-én induló szerb nyelvi felzárkóztató képzésben részt vevő tanárokkal egyeztetett a Végrehajtó Bizottság elnöke. A képzésre 110 harmadikos diák jelentkezett, akik július 5. és 16. között hét helyszínen: Szabadkán, Zentán, Magyarkanizsán, Adán, Topolyán, Temerinben és Óbecsén napi 4 órán át tanulnak szerbül. A képzés július 19. és 23. között az újvidéki Európa Kollégiumban folytatódik, ahol az összes résztvevő egy egyhetes intenzív kurzuson vesz részt.

2021.06.21.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Csizmadia Anna, a szervezet irodavezetője a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és a Végrehajtó Bizottság elnökével találkoztak Zentán, ahol a következő időszak programjairól egyeztettek. A Rákóczi Szövetség a nyár folyamán Sátoraljaújhelyen szervezi meg a II. Középiskolás tábort, amelybe 50 vajdasági elsős és másodikos középiskolás diákot várnak, és a III. Anyanyelvi tábort, amelyen 200 hetedik osztályos tanuló vehet részt a Délvidékről. Folytatódik a magyar iskolaválasztást népszerűsítő kampány is, amelynek keretében a magyar óvodai csoportokba járó gyerekek mesekönyvet és csokoládét, a magyar első osztályba iratkozók iskolatáskát kapnak ajándékba, valamint egy egyszeri pénzbeli támogatásban is részesülnek. Ezeknek a programoknak a megvalósításában és a terepen történő lebonyolításukban a Rákóczi Szövetség vajdasági partnere a Magyar Nemzeti Tanács marad.

2021.06.21.

Az inkluzív fejlesztő szakpedagógiai képzésről tartottak online szakmai műhelynapot abból az alkalomból, hogy Szabadkán négy éve folyik ilyen jellegű képzés. A tapasztalatcsere részvevői voltak: a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány – a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vezetői, továbbá a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Gyógypedagógus-képző Intézetének oktatói, valamint a képzésben résztvevő délvidéki hallgatók.

2021.06.21.

Gordana Čomić emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter Nagykikindára látogatott, ahol munkatársaival együtt az Észak-bánáti közigazgatási körzet vendégei voltak. A találkozó célja a körzet területén működő intézményekkel és szervezetekkel történő tapasztalatcsere volt a közös hatáskörből származó törvények maradéktalan végrehajtásáról. A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Újhelyi Nándor, a Nyelvhasználati Bizottság tagja vett részt a megbeszélésen.

Oldalak