Krónika | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Krónika

Ma, 2024.04.18, Thu

Format: 2024.04.18.
Format: 2024.04.18.
2021.03.15.

Társadalmi párbeszédre került sor a szerbiai oktatási stratégia 2020–2030 közötti időszakra szóló tervezetéről Belgrádban az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium szervezésében, amelyen a szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok képviselői vettek részt. A Magyar Nemzeti Tanácsot a testület hivatalvezetője képviselte, aki felszólalt a bilingvális oktatás bevezetése ellen, és kitért arra is hogy a Magyar Nemzeti Tanács fontosnak tartja a lektorátusok működtetését a felsőoktatás területén. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács stratégiai céljai között szerepel az is, hogy a fiatalok Szerbiában tanuljanak tovább, és a lektorátusok nagyban hozzájárulnának ahhoz, hogy minőségi szakemberekké váljanak, de az érvényesülés és az esélyegyenlőség szempontjából elengedhetetlen az államnyelv megfelelő szintű ismerete is.

2021.03.15.

A nemzeti ünnepen a központi megemlékezéseken kívül Adán, Szabadkán, Zentán, Doroszlón, Gomboson és Temerinben emlékeztek és koszorúztak a Magyar Nemzeti Tanács képviselői.

2021.03.15.

A szabadkai Jadran színpadon megszervezett alkalmi műsor volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc központi megemlékezések utolsó állomása, ahol Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tartott ünnepi beszédet. Az ünnepségen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Végrehajtó Bizottság elnöke és annak tagjai, valamint a tanács hivatalának munkatársai is.

2021.03.15.

Ökumenikus istentisztelettel, ünnepi beszédekkel és kegyeletes koszorúzással emlékeztek az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján Bácskossuthfalván a helyi református templomban és a világ hetedik legrégebbi Kossuth-szobránál.  A Kossuth-szobornál Magyar Nemzeti Tanács nevében a tanács elnöke és De Negri Ibolya, a Végrehajtó Bizottság tagja helyezték el az emlékezés virágait.

2021.03.15.

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 173. évfordulóján a vajdasági magyarság központi megemlékezései a magyarittabéi református templomban istentisztelettel kezdődtek.  Ünnepi beszédet a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott, a következőket hangsúlyozva: „Szeretjük ezt a napot, mint ahogy szeretjük és tiszteljük a magyarittabéiek Kossuth Lajos iránti rajongását is, amely tájainkon a bácskossuthfalvain kívül a leghosszabb történelmi múltra tekint vissza, és a leggazdagabb megnyilvánulási formákkal rendelkezik. Sajnos a történelem mindent megtett azért, hogy ez a nemes kultusz egyben a délvidéki magyarság sorsformáló korszakainak a lenyomata is legyen: szoborállítás és ünneplés, átlőtt szobor és gyász, szobordöntés és néma csend, zászlóból kibomló szobor és közös öröm, virágba boruló ünnepek, ismét szobor nélküli húsvéti csend, majd közös összefogásból egy új szobor állítása – amely méltó elődjéhez és illő az alkalomhoz.” Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét Kaizinger Tibor, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus első beosztott konzulja olvasta fel, majd a jelenlevők megkoszorúzták a Délvidék legdélebbi Kossuth-szobrát. A Magyar Nemzeti tanácsot annak elnöke, a Végrehajtó Bizottság elnöke és a Végrehajtó Bizottság két tagja képviselte.

2021.03.14.

A kevi Móra István Művelődési Egyesület ünnepi műsorával vette kezdetét a Délvidéken az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 173. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések sora. A járványügyi helyzetre való tekintettel a beltérben szervezett események elmaradtak, a kültéri koszorúzásokat és csendes megemlékezéseket azonban megtartották. A Magyar Nemzeti Tanács képviselői a nemzeti ünnepet megelőző hétvégén 24 helyszínen voltak jelen és helyezték el a kegyelet és az emlékezés virágait, így tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2021.03.12.

Látogatókörúttal kezdődött a 2021 a nemzeti újrakezdés éve tematikus év vajdasági nyitóeseménysora, amelynek díszvendége Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt. A látogatókörúton Topolya Községben a Magyar Kormány támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével megvalósult vagy megvalósuló félben levő beruházásokat tekintették meg: a zentagunarasi Művelődési Ház felújítási munkálatait, a gunarasi Dózsa György Általános Iskola felújított tornatermét, átadták a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár bácskossuthfalvi fiókkönyvtárát, valamint bejárták a topolyai építkezések helyszíneit, a felújítás alatt álló topolyai szállodaépületet, a Vénusz fürdőt és stadiont, valamint a TSC Labdarúgó-akadémia új épületkomplexumát. A Nemzetpolitikai Államtitkárság sporteszközökből álló ajándékcsomagot adományozott a gunarasi és a bácskossuthfalvi iskoláknak, amelyeket a látogatások során adtak át a díszvendégek, akik Székelytornyoson megkoszorúzták a bukovinai székely telepesek emlékét őrző haranglábat, valamint a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a bácskossuthfalvi Kossuth-szobrot is. A nyitóeseménysor a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében valósult meg, az eseményeken jelen volt a tanács elnöke, a Végrehajtó Bizottság elnöke és a pénzügyi osztály vezetője is.

2021.03.11.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság képviselői, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács és a Végrehajtó Bizottság elnöke online tárgyaltak az OkosDoboz tankönyvfüggetlen oktatási digitális taneszköz lehetséges vajdasági tartalmainak bővítéséről.

2021.03.11.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke és hivatalvezetője Verbászra látogatott, ahol megtekintették a belvárosi katolikus temetőben megkezdett munkálatokat. ,,Két évvel ezelőtt kezdődött a verbászi temető kitisztítása. Először egy keskeny utat sikerült az emlékkeresztig kialakítani, tavaly, halottak napjára pedig egy jóval nagyobb területet megtisztítani. A tömegsírok helye is láthatóvá vált, és ez a munkálat most is folyik. Az a célunk és szándékunk, hogy minél nagyobb felületet próbáljunk a természettől visszahódítani, hogy kialakíthassunk egy méltó emlékhelyet. A három, ebben érdekelt történelmi egyház vezetőjével próbálunk egyeztetni. A Német Nemzeti Tanácsot is szeretnénk bevonni a munkába. Nyilvánvaló, hogyha elkészül egy közös szándéknyilatkozat arról, hogy mit szeretnénk, hogy mi legyen a temetővel, hogyan szeretnénk a jövő nemzedékének örökségbe hagyni, akkor leülünk a város illetékeseivel, hiszen onnan is érkeztek már kezdeményezések. Jó lenne, ha az idei év második felére közös akarat fogalmazódna meg arról, hogy hogyan rendezzük az áldatlan állapotot itt, a verbászi temetőben, úgy, hogy abban az emlékezők méltó helyet tudjanak maguknak találni, a város pedig úgy érezze, hogy itt, a központban egy szép, parkszerű terület van kialakulóban” – fogalmazott a tanács elnöke a Magyar Szónak adott nyilatkozatában.

2021.03.10.

A Magyar Nemzeti Tanács és a Végrehajtó Bizottság elnöke megbeszélést folytatott Pámel Gizellával és Vojnák Csorba Adriannával a Tanulj velünk magyarul című segédtankönyvek szerzőivel. A megbeszélésen szó esett a tankönyvcsalád kiadásának folytatásáról, hiszen már az első segédtankönyv is nagy sikert aratott a magyar mint a környezet nyelve, illetve a magyar nyelv a nemzeti kultúra elemeivel elnevezésű tantárgyakat oktató tanárok körében. A résztvevők fontosnak tartották a segédtankönyvekre épülő nyelvoktató filmek elkészítését, és a témakörhöz kapcsolódó online továbbképzéseket is.

Oldalak