Kirándulás Szabadka felsőoktatási intézményeibe | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Kirándulás Szabadka felsőoktatási intézményeibe

A Magyar Nemzeti Tanács második alkalommal szervezett a harmadikos középiskolásoknak egynapos kirándulást. Ennek keretében megismerkedhetnek a két egyetemi város, Szabadka és Újvidék felsőoktatási intézményeivel. Szabadkára mintegy ötven diák érkezett.

A harmadikos középiskolások tanulmányi kirándulása a Ferencesek templomában kezdődött. Szabadka történelmébe kaptak betekintést. Paskó Csaba, tag, Végrehajtó Bizottság, Magyar Nemzeti Tanács: „Fontos és kiemelt esemény minden évben a harmadikos középiskolások meghívása a nagy egyetemi városainkba, Újvidékre, Szabadkára elsődlegesen, azokba a városokba, ahol a felsőfokú oktatás kiemelten jelen van.”

A diákok választhattak, hogy melyik felsőoktatási intézménybe szeretnének ellátogatni. Az egyik csoport a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart és a Közgazdasági Kart tekintette meg, a másik csapat pedig az Építőmérnöki Kart és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolát. Az intézményekben tanárok, diákok ismertették, miért érdemes azon az egyetemen, főiskolán tovább tanulni. Czékus Géza, egyetemi tanár, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka: „Hivatást választanak, nem egy szakmát, nem egy foglalkozást, hanem egy hivatást, egy olyan munkát fognak végezni, amiben személyiséget formálnak, amiben a gyerekekbe beépítik önmagukat is, és én azt hiszem, ez sokkal több, mint egy informatikus, orvos, bármi.”

A hallgatók a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon játékos foglalkozásokat is szerveztek a vendégeknek.

A Közgazdasági Karon rövid előadáson vehettek részt. Bemutatták az intézményt, majd egy sétát tettek az épületben. Szedlák Ottilia, egyetemi tanár, Közgazdasági Kar, Szabadka: „Mindazoknak ajánlom, akik a társadalomtudományok iránt érdeklődnek, hiszen a közgazdaságtanban a mi karunk széleskörű tudást biztosít majd és felkészülést a jövőbeli foglalkozásukhoz.”

A kirándulás nagy segítség azoknak a tanulóknak, akik még nem döntötték el, hol szeretnének továbbtanulni.

Csernák Dominika, tanuló, Zenta: „Sokunk még nem tudja, hova szeretne tovább menni, és ez megmutatja az érdeklődésünket, vagy ide szeretnék jönni, vagy még meg szeretném nézni az Újvidéki Egyetemet.”

Urbán Levente, tanuló, Óbecse: „Szerintem ez egy hasznos látogatás volt az egyetemekre, kicsit megismerkedhettünk jobban az egyetemekkel.”

A kirándulással párhuzamosan a tanulók egy másik csoportja Újvidékre látogatott, és az ottani egyetemekkel és főiskolákkal ismerkedett.

Forrás: Pannon RTV