Tájékoztató a Nemzeti Kisebbségi Tanács tizedik üléséről | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Tájékoztató a Nemzeti Kisebbségi Tanács tizedik üléséről

Megtartotta Belgrádban tizedik ülését a Nemzeti Kisebbségi Tanács Ana Brnabić kormányfő elnökletével.

A tanácskozáson részt vettek az oktatási, a kulturális és tájékoztatási, az emberi és kisebbségi jogi, az igazságügyi és a külügyminisztérium képviselői, továbbá az egyházi és vallási közösségi kormányhivatal igazgatója és a szerbiai nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai valamennyi elnöke is.

A testület elsőként arról döntött, hogy a Nemzeti Kisebbségi Költségvetési Alap idei évi kiemelt támogatási területe az oktatás legyen, és hogy az oktatásfejlesztési programokra és projektumokra 30 millió dinár álljon majd rendelkezésre. Gordana Čomić emberi és kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter asszony ismertette A nemzeti kisebbségi jogok megvalósításáról szóló cselekvési terv végrehajtásának 13., 14. és 15. jelentését, majd a nemzeti tanácsok koordinációs testületének beszámolója következett az elmúlt egy év munkájáról, amióta a testület nem ülésezett. Ennek talán legfontosabb eleme a nemzeti kisebbségi tanácsok közvetett, illetve a nemzeti közösségek tagjainak minél tömegesebb közvetlen részvételének elérése az idén esedékes népszámláláson. Számunkra ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a nemzeti kisebbségi identifikáció csupán a származási közösség tradícióihoz kötődik-e, vagy épp ellenkezőleg: ezen kívül a kisebbségi nyelvhasználathoz, életmódhoz és intézményhasználathoz is, azaz magyar életünk megszervezéséhez és kiteljesítéséhez anyanyelvünkön. Ez utóbbiak a többségi társadalom számára is látványos jelenségek, nekünk viszont magyarkénti   megmaradásunknak és szülőföldön való boldogulásunknak egyetlen esélye.

A koordinációs testület elnökének, a Macedón Nemzeti Tanács vezetőjének összefoglalója után a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ismertette a nemzeti tanácsok közös álláspontját A kultúráról szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy a februári közvitán a nemzeti tanácsok koordinációs testülete megfogalmazta észrevételeit a módosítási javaslatokkal kapcsolatban, szóvá téve, hogy azok több helyen is bizonyos, törvény által szavatolt nemzeti kisebbségi kollektív jogok elvételét irányozzák elő, azaz kizárják a nemzeti tanácsokat a Nemzeti Kulturális Tanács munkájából, valamint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai által kiemelt jelentőségű közintézmények irányításából, azokat az illetékes minisztérium mégsem vette figyelembe. Az ülésen arról is értesültünk, hogy a járványhelyzet miatt a népszámlálás Szerbiában nagy valószínűséggel a jövő év októberére halasztódik.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke felszólalásában emlékeztette a kormányfőt arra is, hogy hasonló folyamatnak voltunk már tanúi épp egy évvel ezelőtt, amikor a nemzeti tanácsok kizárásával született meg a médiastratégia, és hogy a kormányfő akkori józan és megfontolt javaslata ellenére a kulturális és tájékoztatási minisztérium a nemzeti tanácsokat mégsem vonta be a médiastratégia akciótervének kidolgozásába. Épp ezért ezúttal arra kérte Ana Brnabić kormányfőt, hogy az említett módosítások ilyen formában ne kerüljenek a köztársasági parlament elé, hiszen azok nemcsak a szerzett emberi és kisebbségi jogok védelmének nemzetközi elvét, de a szerb alkotmányt is sértik.

Belgrád, 2021. március 31.