Hamarosan megnyitja kapuit a Vackor | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Hamarosan megnyitja kapuit a Vackor

A szabadkai magyar tannyelvű óvodát a tervek szerint augusztus vége előtt átadják

Az oktatás témájára összpontosított a pénteken megtartott 24. rendes ülésén a Magyar Nemzeti Tanács. A beterjesztések egyike volt a Szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény megalapításáról szóló határozat, amelyet elfogadott a tanács. Emlékeztetőül: szinte pontosan egy évvel ezelőtt helyezték le az intézmény alapkövét a Radić fivérek utcában található telken. A projektum a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében valósul meg, a Magyar Kormány támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével. A korábbi elmondások szerint a beruházás értéke 884 millió forint.
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program során szerzett eddigi tapasztalatok azt bizonyították, hogy annak mind nemzet- és jövőépítő szerepe, mind pedig hatékonysága és eredményessége olyan nemzetgyarapító energiákat szabadított fel, amelyeknek a megőrzése az egyik legfontosabb feladat lesz a következő években – emelte ki előterjesztőként mgr. Hajnal Jenő, a nemzeti tanács elnöke. Mint hozzátette, augusztus végén adják át a Szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményt, amely a Szekeres László Alapítvány tulajdonában álló épületben és a Magyar Nemzeti Tanács alapításában működik majd, mint a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar mintaóvodája és a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara hallgatóinak és konduktorainak korszerű gyakorló, illetve szűrőközpontja. Valamennyi feladat ellátására nagyon nagy igény mutatkozik Szabadkán – emelte ki Hajnal Jenő.

Az MNT elfogadta a 15 főnél kisebb létszámú, magyar tannyelvű tagozatok megnyitásáról szóló döntést (Gergely Árpád felvétele)

A Szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény megalapításáról szóló határozatot előterjesztő Hajnal Jenő szavai szerint a nevelői és oktatói munka megkezdéséig, de legfeljebb az intézmény alapításától számított egy évig, az igazgatóbizottság feladatkörét az ideiglenes igazgatóbizottság látja el, amelynek három tagja van, nevezetesen: Erdődi Edvina okleveles jogász, Somogyi Tünde informatikus és Veselinov Ibolya óvodapedagógus. A teljes összetételben működő igazgatóbizottság és az igazgató kinevezéséig Katona Novák Ágnes királyhalmi lakos, mester okleveles közgazdász látja el az intézmény megbízott igazgatójának a feladatkörét, mandátuma legfeljebb egy évig tarthat.
Módosult az MNT a mester- és doktori képzésen részt vevő hallgatók számára fenntartott Várady kiválósági ösztöndíjprogramról szóló határozat is. Hajnal Jenő indoklása szerint azzal a céllal készítették elő a módosítást, hogy az ösztöndíj az eddigiekhez képest még több hallgató számára váljon elérhetővé, összhangban a céllal, hogy tovább kívánják erősíteni a közösség tudományos gyarapodását. A módosítás lehetővé teszi, hogy az említett ösztöndíjat olyan hallgatók is megpályázzák, akik sem általános, sem középiskolai tanulmányaikat nem magyar nyelven végezték, ám megfelelnek az összes többi feltételnek. A könnyítésre azok a hallgatók szereznek jogot, akik a határozatban megnevezett 19 helyi önkormányzat valamelyikének a területén rendelkeznek állandó lakhellyel, és az előírtakkal összhangban bizonyítják megfelelő szintű magyar anyanyelvismeretüket.


Fotó: Gergely Árpád

A folytatásban a tanács elfogadta a Végrehajtó Bizottságnak a 15 főnél kisebb létszámú, magyar tannyelvű tagozatok megnyitásának tekintetében hozott előzetes döntéseit. Jerasz Anikónak, a VB elnökének elmondása szerint a kérelmek a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságtól érkeztek, és ezek mindegyikének vonatkozásában pozitív véleményezést adott a bizottság. Összesen 32 általános iskola 40 tagozatára vonatkoztak a kérelmek – emelte ki Jerasz Anikó.
A továbbiakban tankönyvek – 9 általános iskolai és 4 gimnáziumi tankönyv – és taneszközök jóváhagyásáról is döntött a tanács. Az általános iskolák vonatkozásában jelenleg a negyedik és a nyolcadik osztályok számára fordított, illetve íródó tankönyvek a legaktuálisabbak – mutatott rá előterjesztőként Jerasz Anikó, kiemelvén: három tankönyv vonatkozik a negyedik és három a nyolcadik osztályokra. Folyamatban van az újabb tankönyvek előkészítése, a VB napirendjén jövő héten is szerepelnek tankönyvek – mondta Jerasz Anikó, reményének adván hangot, hogy a negyedik osztályok vonatkozásában az összes tankönyv elkészül, pici csúszás lehetséges a magyar nyelv és irodalom tankönyv tekintetében. „A nyolcadikosok vonatkozásában fontos elmondani, hogy a történelem tankönyv esetében lesz csúszás, mivel fordítása később került hozzánk. A nyolcadikosok számára készülő szerzői tankönyv vonatkozásában szintén pici késésre számítunk. A gimnáziumi tankönyvek tekintetében elmondhatom, hogy az első és a második osztályok tankönyveit már elfogadtuk, és hiszem, hogy a történelem kivételével szeptember 1-jére sok tankönyvet tudnak forgatni a középiskolások" – fogalmazott Jerasz Anikó.
Végül a tanács egyebek mellett a VB a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóválasztási eljárása kapcsán hozott döntését szavazta meg, a tisztségre javasolt személy az elmondottak értelmében Szűcs Balázs okleveles jogász.

Forrás: Magyar Szó, 2021. július 10.