Önbizalommal szerb nyelven is | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Önbizalommal szerb nyelven is

Harmincegy elsőéves vesz részt az MNT által szervezett kéthetes intenzív felzárkóztató képzésen

Tegnap kezdődött a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjának szerves részét képező intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzés, melynek célja, hogy a szerbiai felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert egyetemisták szerb nyelvtudását olyan szintre fejlesszék, hogy a hallgatók könnyebben vegyék a szerb nyelven történő továbbtanulás jelentette akadályokat. Idén is nagy volt az érdeklődés a képzés iránt, melyen 31 fiatal vesz rész, köztük vannak, akik Újvidéken kezdik meg tanulmányaikat, de olyanok is, akik más városokban tanulnak tovább. A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is az újvidéki Európa Kollégiumban kerül megszervezésre a két hetes, 80 tanórából álló felzárkóztató képzés.

Jerasz Anikó (Dávid Csilla felvételei)

A jelentkezőket tegnap Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte.

– Nagyon nagy öröm a számunkra, hogy ilyen sokan felismerték a lehetőséget és fontosnak tartották, hogy jelentkezzenek a kurzusra. A 31 résztvevő között idén sok jogászhallgató van, szám szerint 7, ami egy külön öröm, hiszen a Vajdasági Magyar Jogász Ösztöndíj lehetőséget is teremt erre. Célunk, hogy segítsük és bátorítsuk a fiatalokat, hogy nagyobb önbizalommal kezdhessék el az egyetemi, illetve főiskolai tanulmányaikat. Szerettünk volna nekik még egy löketet adni, hogy a meglévő tudásukat jobbá tegyék, hogy fejlesszék a kommunikációjukat és szókincsüket, valamint megismerkedhessenek a legnagyobb vajdasági egyetemi várossal is. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a fiatalok elégedettek a kurzussal, valamint, hogy a 80 óra valóban meghozza az eredményét – emelte ki Jerasz Anikó.

Mirjana Ivanković

Az órákat már több éve Mirjana Ivanković, a temerini Kókai Imre Általános Iskola szerbtanárnője tartja.

– Hétfőtől péntekig tartanak az órák. Naponta nyolc órán vesznek részt a diákok. Nagyon jó, hogy a tanévkezdés előtt gyakorolni tudnak a diákok. Fő célunk a kommunikációs kompetenciák fejlesztése. Azoknál a hallgatóknál, akik már tudnak beszélni, csak csiszoljuk a nyelvhelyességet, illetve bővítjük a szókincset. Sok fiatalnál tapasztalható a passzív nyelvtudás, tehát megértik, amit mondunk nekik, viszont fel kell eleveníteni, felszínre hozni és aktiválni a tudást. Lehetőség szerint megismertetjük a diákokkal a várost is, annak érdekében, hogy megtanuljanak tájékozódni. Idén először ellátogatunk a Szerb Maticába is – mondta a tanárnő.

Iván Álmos

Iván Álmos a Természettudományi és Matematikai Kar földrajz szakára nyert felvételt. A leendő elsőéves már tavaly is részt vett az MNT által szerb nyelvi képzésen.

– Szerintem nagyon hasznosak ezek az órák, mert főként a beszédre helyezik a hangsúlyt, ami az egyetemen is kelleni fog. Én folyékonyan beszélem a nyelvet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a gyakorlásra – véli.

Takarity Dóra

A zentai Takarity Dóra az Újvidéki Művészeti Akadémián fog továbbtanulni.

– Azért jelentkeztem a programra, hogy megismerkedjem a kollégiummal, a leendő kollégistákkal, magával a várossal, illetve azért, hogy gyakoroljam a szerb nyelvet. Fejlődni mindig lehet, még akkor is, ha van egy alaptudásunk szerb nyelvből – tette hozzá a diák.

A résztvevők

A képzést lebonyolító niši Biznis Akademija igazgatónője, Dragana Lilić, valamint Miavec Emma, az Európa Kollégium munkatársnője is köszöntötte a diákokat.

A képzés részvevői az előadókkal és Jerasz Anikóval

Az MNT 2011 óta szervezi meg a szerb nyelvi felzárkóztató képzéseket, melyek Magyarország Kormányának támogatásával – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósulnak meg. A képzés idén szeptember 16-ig tart majd.

Szerző: JÁ

Forrás: Magyar Szó, 2022.09.06. 1., 8.