Március 17-étől lehet pályázni a Magyar Nemzeti Tanácsnál | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Március 17-étől lehet pályázni a Magyar Nemzeti Tanácsnál

— A mai nap folyamán írjuk ki azon pályázatainkat, amelyek négy csoportba oszthatóak. A civil szervezetek számára, a kistérségi médiumok számára, ki lesznek írva az oktatási pályázataink is az általános iskoláknak, illetve a kultúra területén is írunk ki pályázatokat. Hamarosan a diplomahonosítási pályázatunkat is ki fogjuk írni.

A nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek is igényelhetnek támogatást a Magyar Nemzeti Tanácstól.

— Itt olyan civil szervezetekre gondolunk, amelyek mindennel foglalkoznak, de nem kulturális tevékenységet folytatnak. Eszközbeszerzésre, működési költségeknek a finanszírozására, illetve programok szervezésére tudnak pályázni. Itt a keretösszeg több mint 2 millió dinár. Egy-egy szervezet 30 és 80 000 dinár közötti összegre tud pályázni.

A tájékoztatási pályázatot is megnyitották a kistérségi médiumok számára.

— Fontosak ezek a kistérségi médiumok, itt rengeteg olyan médium van, akivel együttműködtünk. Ez írott sajtó, akár rádiók, illetve kis tévék. Olyan jogi személyek jelentkezhetnek, akik magyar nyelvű nyomtatott vagy online sajtót készítenek, olyan rádiók, akik magyar nyelven sugároznak műsorokat, illetve akik kábeltelevíziót működtetnek, szintén magyar nyelvű műsorokat sugároznak. Eszközbeszerzésre, tájékoztatási tartalmak gyártására lehet pályázni, ezeket tudjuk támogatni. Itt a keretösszeg 900 000 dinár.

A nem kiemelt, illetve a kiemelt jelentőségű általános iskolák is pályázhatnak.

— Ahol kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás, azokban az intézményekben a keretösszeg 2,7 millió dinár, szintén eszközbeszerzésre a különböző programok szervezésére tudnak pályázni 30-tól 100 000 dinárig. Illetve azok az általános iskolák, amelyek nem kiemelt jelentőségűek, de viszont fontosak, ott 1,8 millió dinár a keret, és 30-tól 80 000 dinár az a keretösszeg, amire tudnak majd pályázni az elkövetkező időszakban.

Eszközök beszerzésére, programok szervezésére igényelhetnek pénzt a kulturális tevékenységet folytató egyesületek, szervezetek.

— Itt gyakorlatilag van egy általános kulturális pályázat, amelyre tudnak pályázni majd a civil szervezetek. Itt 2,7 millió dinár a keretösszeg, és amatőr művelődési egyesületek, művelődési szervezetek szintén eszközbeszerzésre, működési költségekre, programoknak a szervezésére pályázhatnak. Ezt követően van egy olyan pályázatunk, amely a kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésére vonatkozik. A jövő hét elején lesz a kulturális bizottság ülése, ahol frissíteni fogjuk azon rendezvényeknek a listáját, amelyek kiemelt jelentőséggel bírnak. Itt a keretösszeg 1,8 millió dinár. Itt a kulturális egyesületek 30-tól 100 000 dináros támogatásban részesülhetnek. Van itt még egy pályázat a kultúra tekintetében, itt az önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére lehet pályázni, ahol a keretösszeg 1,8 millió dinár. Eszközbeszerzésre, működési költségekre, különböző szervezési költségeknek a finanszírozására lehet pályázni.

1. A Magyar Nemzeti Tanács 2023. évi általános kulturális pályázata.

2. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésére vonatkozó, 2023. évi kulturális pályázata. 

3. A Magyar Nemzeti Tanács nemzeti önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére vonatkozó, 2023. évi kulturális pályázata.

4. A Magyar Nemzeti Tanács nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetekre vonatkozó, 2023. évi pályázata. 

5. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű általános iskolai közoktatási intézmények részére kiírt, 2023. évi oktatási pályázata. 

6. A Magyar Nemzeti Tanács nem kiemelt jelentőségű általános iskolai közoktatási intézmények részére kiírt, 2023. évi oktatási pályázata. 

7. A Magyar Nemzeti Tanács 2023. évi tájékoztatási pályázata kistérségi médiumok részére.

Fényképezte: Szakáll Laura

Szerző: Szakáll Laura

Forrás: Hét Nap, 2023. március 17.