Életerős, magyar közösség Temerinben | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Életerős, magyar közösség Temerinben

Fremond Árpád a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és az MNT képviselői kedden Temerinbe látogattak, ahol elsődlegesen az oktatásról és a kultúráról beszélgettek a település vezetőivel.

– Temerin esetében egy igen erős és komoly közösségről beszélünk. Látszik ez abból is, hogy a múlt héten, a nemzeti tanács ülésen számos temerini esemény is bekerült a kiemelt jelentőségű rendezvényeink közé. Tehát egy életerős, magyar közösségről beszélünk – emelte ki Fremond Árpád.

Témaként felmerült az oktatási intézmények működése is.

– A településnek van egy általános iskolája, amelyben gyakorlatilag kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás, ez pedig kiemelt jelentőséggel bír a számunkra, és örülünk annak, hogy a Magyar Nemzeti Tanács pályázatain és egyéb, más pályázatokon is kiemelten kezelik ezeket az intézményeket. Szó esett arról is, hogy mennyire fontos a magyar oktatás a bölcsődétől az egyetemig, és azt hiszem, hogy Temerin jó példa erre – mondta az MNT elnöke, aki megígérte, hogy az elkövetkező hetekben megvizsgálják, hogy melyik intézmény lehetne még kiemelt jelentőségű az MNT számára.

– Elsősorban a könyvtárra gondolok, meg kell vizsgálni ennek a lehetőségét. A nyitottság mindenki részéről megvan, ezért szeretnénk tárgyalásokat folytatni ezzel kapcsolatban. Ezenfelül a helybeliek arra kértek bennünket, hogy az elkövetkező időszakban mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy az itteni rendezvényekről gyakorlatias, zavartalan és folyamatos legyen a tájékoztatás. Nagyon fontos ugyanis az, hogy azok a dolgok, amelyek itt Temerinben történnek, azokról mások is értesüljenek – szögezte le Fremond Árpád.

Pásztor Róbert, a helyi képviselő-testület elnöke szerint mindenképpen építő jellegű megbeszélésnek voltak résztvevői tegnap.

– Jó volt, hogy elmondtuk a temerini magyarság igényeit az oktatással, a kultúrával, és a tájékoztatással kapcsolatban. Úgy érzem, hogy megértő fülekre találtunk. A beszélgetés hozadékát ezek után élvezhetjük majd – tette hozzá Pásztor.

Szerző: JÁ

Forrás: Magyar Szó, 2023. május 17.