Továbbtanulási lehetőségekről első kézből | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Továbbtanulási lehetőségekről első kézből

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében 115 diák látogatott el Újvidékre. Halasi Annabella a Természettudományi-matematikai Kar után érdeklődik.

„Matematika szakon vagyok a mostani középiskolában, ahova járok, és erre szeretnék tovább menni és valami tanári munkába gondolkodom, de a PMF az, ami a legjobban tetszik.”

Végső Vivien a Művészeti Akadémiát mutatta be a középiskolásoknak. „A Művészeti Akadémián be fogjuk mutatni a különböző képzőművészeti szakokat, itt az alkalmazott művészettől a klasszikusabb művészeti vonalon vonulva. Meg fogjuk mutatni a zeneművészeti szakokat, illetve a színművészeti szakba is bele fogunk kóstolni.”

Az esemény célja a felsőoktatás népszerűsítése és az, hogy a harmadikos középiskolás diákok kapcsolatba kerülhessenek különböző intézményekkel és megtapasztalják az ott uralkodó légkört és a lehetőségeket – mondta Námesztovszki Zsolt, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke. „A Magyar Nemzeti Tanácsnak nagyon sok olyan programja, illetve kapcsolódó rendezvénye van, amely gyakorlatilag arról szól, hogy a szülőföldön történő érvényesülést valamiféleképpen segítsük egyértelműen a továbbtanulással a felsőoktatásban történő részvétellel. Itt vannak az ösztöndíjprogramok, itt van a szerb nyelvű felzárkóztató, a felvételi felkészítő. Azok az intézmények, amelyek csatlakoznak hozzá, akár a diákszövetségek, az egyetemista szövetségek, illetve a lakhatást biztosító és segítő intézmények, mint az Európa Kollégium.”

Az esemény további célja a nemzeti közösségek megerősítése a szellemi és anyagi alkotásban - emelte ki Zoran Milošević tartományi felsőoktatási titkár.

„Szerintem ez a megfelelő módja annak, hogy megmutassuk, mennyire vagyunk érettek, hogy hordozzuk a műszaki-technológiai fejlődést, az orvostudományét, a társadalmit a humán területen és a politikait is. A tanult embereket minden területen várjuk.”

Az Újvidéki Egyetem kilenc másik egyetemmel is együttműködik a világ különböző pontjairól, és ezáltal különböző programok segítségével a diákok külföldön is fejleszthetik tudásuk.

Forrás: Pannon RTV, 2023. május 20.