Közvita a médiastratégiáról Nagybecskereken | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Közvita a médiastratégiáról Nagybecskereken

A bevezetők után számos építő jellegű észrevétel hangzott el a dokumentummal kapcsolatban. Fremond Árpád a vitát összegezve külön köszönetet mondott a szórványban tevékenykedő újságíróknak.

Fremond Árpád, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Minden egyes kisközösség számára, akár az újság, akár a rádió vagy bármilyen hír az életükben az igen fontos és nekünk az a feladatunk, hogy segítsük ezeket a lapokat, hogy ha úgy tetszik ezeket a tudósítókat. Benne van a stratégiában az is, hogy hosszútávon szeretnénk a szórványban erősíteni a terjesztők számát, a tudósítók számát.”

A médiastratégiának az a célja, hogy minőségi lap, műsor kerüljön a magyar médiafogyasztók elé – mondta az eseményen Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja.

„Hogy fönnmaradtak ezek a helyi kis lapok ez egyes embereknek a lelkesedése és odaadásának az eredménye. Ha ők nem csinálnák, akkor kiveszne. És nagyon gyakran ezek a helyi, kis lapok az egyetlen magyar nyelvű tájékoztatási eszközök helyben, kivéve természetesen a Magyar Szót, mint országos napilapot vagy a nagy televíziókat. De nagyon fontos az, hogy a helyi emberekről, a helyi híreket közvetítsék. És tulajdonképpen a stratégiánknak is ez a célja.”

A Csernyei Újság 28 éve jelenik meg, évente négyszer és a munkatársak díjmentesen készítik. Az újság ingyenesen jut el minden csernyei háztartásba, de megkapják a Csernyeiek Klubjának elszármazott tagjai is.

Nagy Erzsébet, főszerkesztő, Csernyei Újság: „A Csernyei Újságot pályázati pénzekből tartjuk fenn és nagyon fontos szerintünk a médiastratégia, mert sokat várunk tőle. Az újságok, ezek a kis helyi lapon gondokkal küzdenek. Főleg pénzügyi gondokkal. Tehát várjuk azt, hogy milyen anyagi segítséghez juthatunk, milyen képzésekre, milyen találkozókat tudnak szervezni.”

A most közvitán levő médiastratégia a korábbinál nagyobb figyelmet szentel a szórványban való tájékoztatásnak, de útmutató is a szerkesztőségeknek.

Varjú Márta, főszerkesztő, Magyar Szó: „Segítő jobbot nyújt ez a médiastratégia a szórványban élőknek. Úgyhogy én nagyon bizakodó vagyok ebben a tekintetben. Egyébként az egész médiastratégiát nagyon pozitívnak tartom, jónak, segítőkésznek. Mind ahogy a tegnapi beszédemben elmondtam nem diktátum, hanem jóindulatú, segítőkész médiastratégia. A szerkesztőségek támaszkodhatnak rá és utat mutat.”

A Tordai Újság pár hét múlva ünnepeli fennállásának a 25. évfordulóját. Négyszáz példányban jelenik meg. A falu eseményeiről, de a faluból elszármazottakról is tudósít.

Mezei Zsuzsanna, főszerkesztő, Tordai Újság: „Mi azt várjuk innen, ettől a megbeszéléstől, hogy egy biztos alapot kapjanak ezek a kistérségi médiumok. Tehát, hogy ne mindig attól függjünk és rettegjünk, hogy a pályázatokon kapunk-e pénzt. Mert nekünk ez nagyon fontos, hogy megjelenjünk és fontos a biztos háttér. Addig még van biztos háttér, addig az újság is meg fog jelenni.”

Pénteken Újvidéken, a Magyar Szó székházában lesz a közvita utolsó állomása. A tervezettel kapcsolatos írásos észrevételeket pedig október 16-ig lehet eljuttatni a Magyar Nemzeti Tanács e-mail címére. A stratégia megtalálható az MNT honlapján, a www.mnt.org.rs oldalon.

Forrás: Pannon RTV, 2023, október 10.