Konzultatív testületek az MNT-ben | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Konzultatív testületek az MNT-ben

Véleménynyilvánító, véleményformáló jogosítványa lesz a Magyar Nemzeti Tanács konzultatív testületeinek – mondta el Hajnal Jenő, az MNT elnöke a Pannon TV Közügyek című műsorának felvételén. Az együttműködésre felkért szakemberek egyebek mellett a felsőoktatás, a közművelődés és a civil szféra területén segítik majd az MNT-t. Május közepén adott ki közleményt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Az állt benne, hogy a VMSZ és az MNT politikamentes szakmai konzultációsorozatot kezdeményez. Az MNT alapszabályában is lefektették, hogy létrehozhat majd konzultatív testületeket. Az elképzelésük az, hogy a legkompetensebb embereket vonják be a munkába, annak érdekében, hogy minél előbb megkezdődjön az érdemi munka – mondta az MNT elnöke. A 150 felkért személy több testületbe tömörül majd. A konzultatív testületek létrehozásának célja egy olyan szakmai párbeszéd folytatása, amelynek eredményeképpen a döntéshozó bizottságok széles körű megegyezésen alapuló terveket tudnak megvitatni és elfogadni. A konzultatív testületek tagjainak a kultúra, a művészet, a felsőoktatás, az oktatás, a közművelődés, az általános civil tevékenység területén lesz véleménynyilvánító joga.

Forrás: Pannon RTV