Határozat az első kollégiumi pályázati felhívás jogosultsági rangsoráról 2016 | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Határozat az első kollégiumi pályázati felhívás jogosultsági rangsoráról 2016

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án a H/1/2014. iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének h) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat (meghozva 2015. június 30-án а H/16/2015 iratszám alatt és módosítva 2016. július 7-én az M/H/11/2016. iratszám alatt) 12. szakaszának 2. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2016. szeptember 8-án meghozza a következő

HATÁROZATOT
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2016–2017. TANÉVRE
VONATKOZÓ ELSŐ KOLLÉGIUMI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁNAK
JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács 2016–2017. tanévre vonatkozó első pályázati felhívására az Európa Kollégiumban való elhelyezésre beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően a következő hallgatók jogosultak a kollégiumi elhelyezésre:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Alaker (Alaker)

Helga (Helga)

Szabadka

2.

Apró (Apro)

Alekszandra (Aleksandra)

Oromhegyes

3.

Árvai (Arvai)

Attila (Atila)

Torontálvásárhely

4.

Bajúsz (Bajus)

Krisztina (Kristina)

Ada

5.

Balassa (Balaša)

Martina (Martina)

Péterréve

6.

Balázs (Balaž)

Petra (Petra)

Magyarkanizsa

7.

Balla (Bala)

Krisztina (Kristina)

Kúla

8.

Barkóci (Barkoci)

Vilmos (Vilmoš)

Beodra

9.

Bács (Bács)

Bernadett (Bernadett)

Ada

10.

Benák (Benák)

Andrea (Andrea)

Szabadka

11.

Benkő (Benke)

Krisztián (Kristijan)

Muzslya

12.

Berényi (Berényi)

Bence (Bence)

Királyhalom

13.

Bertók (Bertok)

Izabella (Izabela)

Óbecse

14.

Bicskei (Bičkei)

Rita (Rita)

Kevi

15.

Boros Gyevi (Boroš Đevi)

Milivoje (Milivoje)

Zenta

16.

Boskovity (Bošković)

Olivér (Oliver)

Szabadka

17.

Csíkos (Cikos)

Dániel (Daniel)

Torda

18.

Csomor (Čomor)

Dávid (David)

Temerin

19.

Csorba (Čorba)

Emil (Emil)

Torda

20.

Csordás (Čordaš)

Ferenc (Ferenc)

Muzslya

21.

Darabán (Daraban)

Sára (Šara)

Magyarkanizsa

22.

Deák (Deak)

Iréna (Irena)

Temerin

23.

Dobai (Dobai)

Anikó (Aniko)

Torda

24.

Döme (Deme)

Auguszta (Augusta)

Tornyos

25.

Dudás (Dudás)

Nikoletta (Nikoletta)

Topolya

26.

Faragó (Farago)

Teodor (Teodor)

Temerin

27.

Fazekas (Fazekaš)

Edvin (Edvin)

Muzslya

28.

Fejes (Feješ)

Roland (Roland)

Óbecse

29.

Gábor (Gabor)

Szintia (Sintia)

Nagykikinda

30.

Gellér (Geler)

Éva (Eva)

Doroszló

31.

Greilach (Greilach)

Martin (Martin)

Szenttamás

32.

Guzsvány (Gužvanj)

Anna (Anna)

Bácskertes

33.

Gyarmati (Đarmati)

Anita (Anita)

Nagykikinda

34.

Hadnagy (Hadnađ)

Csongor (Čongor)

Óbecse

35.

Hallgató (Halgato)

András (Andraš)

Szenttamás

36.

Holpert (Holpert)

Csilla (Čila)

Nemesmilitics

37.

Hovanyec (Hovanjec)

Judit (Judit)

Csantavér

38.

Huszár (Husar)

Lídia (Lidia)

Bajmok

39.

Kajtár (Kajtár)

Szilárd (Szilárd)

Pacsér

40.

Kakuszi (Kakusi)

István (Ištvan)

Muzslya

41.

Kalapos (Kalapos)

Karolina (Karolina)

Óbecse

42.

Kalmár (Kalmar)

Rebeka (Rebeka)

Bajsa

43.

Kancsár (Kančar)

Zsolt (Žolt)

Szenttamás

44.

Kapusi (Kapuši)

Lenóra (Lenora)

Muzslya

45.

Kálmán (Kalman)

Beáta (Beata)

Zenta

46.

Kéringer (Keringer)

Karina (Karina)

Óbecse

47.

Kisjuhász (Kišjuhas)

Minya (Minja)

Zentagunaras

48.

Kiss (Kiš)

Andrea (Andrea)

Nagykikinda

49.

Kiss (Kiš)

Bjanka (Bjanka)

Hódegyháza

50.

Kollár (Kolar)

Katalin (Katalin)

Csantavér

51.

Koós (Koš)

Csilla (Čila)

Óbecse

52.

Kornja (Kornja)

Katarina (Katarina)

Csóka

53.

Kovács (Kovač)

Adrienn (Adrienn)

Topolya

54.

Kovács (Kovač)

Szebasztián (Sebastian)

Muzslya

55.

Kucor (Kucor)

Dejan (Dejan)

Bácskossuthfalva

56.

Kuti (Kuti)

Beatrix (Beatrix)

Szabadka

57.

Lackó (Lacko)

Adrián (Adrian)

Nagybecskerek

58.

Lackó (Lacko)

Ármin (Armin)

Szentmihály

59.

Makai (Makai)

Beáta (Beata)

Csonoplya

60.

Mártics (Martič)

Ella (Ella)

Törökbecse

61.

Miladinov (Miladinov)

Marina (Marina)

Magyarkanizsa

62.

Molnár (Molnar)

Norbert (Norbert)

Bajmok

63.

Nagy (Nađ)

Arnold (Arnold)

Bácsföldvár

64.

Nagy (Nađ)

Melinda (Melinda)

Bajmok

65.

Nagy (Nađ)

Szebasztián (Sebastian)

Magyarkanizsa

66.

Nagyiván (Nađivan)

György (Đerđ)

Nagybecskerek

67.

Nagyiván (Nađivan)

Leóna (Leona)

Nagybecskerek

68.

Papp (Pap)

Edina (Edina)

Péterréve

69.

Papp (Papp)

Katalin (Katalin)

Szabadka

70.

Pataki (Pataki)

Rebeka (Rebeka)

Péterréve

71.

Pásztor (Pásztor)

Anasztázia (Anasztázia)

Szabadka

72.

Perlity (Perlić)

Iván (Ivan)

Kishegyes

73.

Pintér (Pinter)

Kristóf (Krištof)

Óbecse

74.

Püspök (Pišpek)

Ágnes (Agneš)

Tóthfalu

75.

Rasztovác (Rasztovác)

Henrietta (Henrietta)

Kishegyes

76.

Rácz (Rac)

Ramóna (Ramona)

Kishegyes

77.

Rontó (Ronto)

Benedek (Benedek)

Torda

78.

Sárkány (Šarkanj)

Krisztina (Kristina)

Óbecse

79.

Sass (Sass)

Judit (Judit)

Mohol

80.

Sétáló (Šetalo)

János (Janoš)

Bácskossuthfalva

81.

Süli (Süli)

Szabolcs (Szabolcs)

Topolya

82.

Szarvák (Sarvak)

Zsolt (Žolt)

Muzslya

83.

Székely (Sekelj)

Zsófia (Žofia)

Bácsföldvár

84.

Szilágyi (Silađi)

Adorján (Adorjan)

Ürményháza

85.

Szokola-Simon (Sokola-Šimon)

Brúnó (Bruno)

Ürményháza

86.

Szollár (Solar)

Ádám (Adam)

Ada

87.

Szőke (Szőke)

Lilla (Lilla)

Kishegyes

88.

Szűcs (Sič)

Anabel (Anabel)

Palics

89.

Tallósi (Taloši)

Edit (Edit)

Bácskertes

90.

Talpai (Talpai)

Anasztázia (Anastazija)

Kisorosz

91.

Tarkó (Tarkó)

Emese (Emese)

Bácsfeketehegy

92.

Tomasich (Tomašić)

Zsóka (Žoka)

Zenta

93.

Tóth (Tot)

Krisztián (Kristijan)

Erzsébetlak

94.

Tóth (Tot)

Tilla (Tila)

Szenttamás

95.

Török (Török)

Noémi (Noémi)

Bácsfeketehegy

96.

Urbán (Urban)

Mária (Maria)

Nagybecskerek

97.

Vajagity (Vajagić)

Viola (Viola)

Ada

98.

Varga (Varga)

Henrietta (Henrieta)

Bácsföldvár

99.

Varga Somogyi (Varga Šomođi)

Árpád (Arpad)

Temerin

100.

Vikor (Vikor)

Aleksandar (Aleksandar)

Pobeda

101.

Vilic (Vilić)

Szonja (Sonja)

Nemesmilitics

102.

Visnyei (Višnjei)

Angéla (Angela)

Muzslya

103.

Vojnovity (Vojnović)

Gabriella (Gabrijela)

Bácsföldvár

104.

Zabos (Zaboš)

Anita (Anita)

Zentagunaras

105.

Zabos (Zaboš)

Diana (Diana)

Tornyos

106.

Zelenka (Zelenka)

Flóra (Flora)

Temerin

107.

Ződi (Zedi)

János (Janoš)

Törökbecse

A felvételt nyert hallgató a kollégiumi elhelyezésről kötött szerződés alapján szerez jogokat, és vállal kötelezettségeket.

2. szakasz

A következő pályázók nem nyertek jogosultságot az Európa Kollégiumban való elhelyezésre, mert pályázatuk nem felelt meg A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat 3. szakaszában leírt pályázati feltételeknek, és így nem kerülhetett elbírálásra:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Đonović (Đonović)

Marina (Marina)

Bácsfeketehegy

2.

Malešev (Malešev)

Ljiljana (Ljiljana)

Nagybecskerek

3.

Nagy (Nađ)

Izabella (Izabela)

Torontálvásárhely

4.

Ősze (Ese)

Ena (Ena)

Kúla

5.

Papilion (Papilion)

Éva (Eva)

Ada

6.

Pintér (Pinter)

Damir (Damir)

Szabadka

7.

Stoisavljević (Stoisavljević)

Aleksandar (Aleksandar)

Topolya

3. szakasz

Jelen határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságánál, amennyiben a rangsor ellentétes a Magyar Nemzeti Tanács határozatával, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról az illetékes szerv nyolc napon belül dönt.

4. szakasz

Jelen határozat a meghozatalát követő negyedik napon lép hatályba.

Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.

 

Csatolmány: