Krónika | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Krónika

Ma, 2024.03.29, Fri

Format: 29.03.2024.
Format: 29.03.2024.
21.08.2021.

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör. Az eseményen hálaadó szentmisét tartottak és megkoszorúzták Takáts Rafael emléktábláját is. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőjében a következőt mondta: „Egy olyan helyszínt teremtettek, ahol jól érezzük magunkat, ahol jó magyarnak lenni, ahol büszkék vagyunk arra, hogy magyarként ezt meg tudtuk mutatni, nem csak önmagunknak, hanem a szomszédban közvetlen velünk élőknek is, más nemzettársainknak, hogy a csoda akkor jön létre, ha valamit akkor kezdünk el, amikor itt van a maga ideje.”

20.08.2021.

„A Szent István-i államalapítás minden magyar számára mindennek a kezdetét jelenti, a tett nagyságát pedig legékesebben az alkotás maradandósága bizonyítja. Ahogyan eszméket és eszközöket csak az adott kor ismeretében szabad megítélni, addig a politikai teljesítmény nagysága is jelentős mértékben függ attól, hogy az elért eredmény mennyire bizonyul időállónak. Erről a tartósságról és ragaszkodásról szól töredékességében is, mégis maradéktalan hangulatképet festve az a világ, ahol a futóhomok a feketefölddel keveredik, ahol a nagy vizek hatalmas háromszögeket képeznek, ahol az első európai nagycsatorna az egész táj képét és vele együtt a lelkét is átformálta, és ahol a Tisza megszelídült, hogy sokszínűvé tegye a tájat, ugyanakkor különössé és sajátossá azokat, akik a partjait lakták és lakják” – mondta ünnepi beszédében a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Fényt hagyni magunk után címmel, a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett Szent István napi ünnepségen az Újvidéki Színházban. Az esemény másik szónoka Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke volt, de jelen volt a Tartományi Kormány több tagja, Magyarország belgrádi Nagykövetségének és szabadkai Főkonzulátusának képviselői, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői, valamint országos, tartományi és önkormányzati tisztségviselői, a Magyar Nemzeti Tanács tagjai, bizottsági elnökei és a testület által alapított és társalapított intézmények vezetői is.

19.08.2021.

„Szeptember 1-jére szinte mindegyik tankönyv megvásárolható lesz. Az új tanév kezdetén csak néhány kiadványra kell várniuk a tanulóknak, viszont az ősz folyamán ezeket is kézhez fogják kapni. Az első és a második osztályos gimnazistáknak is lesznek új, magyar nyelvű könyveik az általános tantárgyakból. A magyar nyelv és irodalom tankönyvek viszont még váratnak magukra, hiszen a tervek szerint a következő tanévre fognak elkészülni. Szervezés alatt van a harmadikos és a negyedikes gimnáziumi kiadványok fordítása is, amelyek szintén a jövő tanévben kerülnek a diákok kezébe. A szerzői tankönyvek továbbra is a Tankönyvkiadó Intézet által kiadott magyar nyelv és irodalom, valamint a zenekultúra könyvek lesznek, a többi tankönyv pedig fordítás” – nyilatkozta Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács tagja a Magyar Szónak.

19.08.2021.

Államalapító Szent István ünnepe alkalmából a budapesti Karmelita kolostorban került sor a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadására. A Vajdaságból a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület, a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület és a Hét Nap hetilap érdemelte ki a rangos kitüntetést, míg a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ elismerő oklevélben részesült. A díjátadón jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

18.08.2021.

A Magyar Nemzeti Tanács vezetői megbeszélést folytattak Vicsek Annamária oktatási államtitkárral, valamint prof. dr. Časlav Mitrovićtyal, a Kvalifikációs Ügynökség igazgatójával és munkatársaival a külföldön szerzett, honosításra váró oklevelek elismeréséről és a két intézmény közötti további együttműködésről. A küldöttség látogatást tett a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban is, ahol a konzultációs központban folyó képzéseken szerzett oklevelek minősítéséről és azok elismertetéséről egyeztettek.

18.08.2021.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke hivatalában fogadta Bóka Olivért, a Vajdasági Magyar Diákszövetség új elnökét. A megbeszélésen szó esett a szervezet jövőbeli terveiről, valamint a Felsőoktatási tájékoztató füzetről és a felsőoktatási tájékoztató körútról, amelyek kiadását, illetve megszervezését a két szervezet évek óta stratégiai együttműködésben valósítja meg.

17.08.2021.

Szent István-szobrot avattak a kishegyesi Kátai-tanyán. Szögi Rudolf szenttamási fafaragó munkáját Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a Magyar Nemzeti Tanács elnöke leplezték le. A szoborállítás Kátai Géza tanyatulajdonos ötlete volt, és ezzel az alkotással négyre bővült a szoborparkban levő fából készült alkotások száma. Az alkalmi ünnepséget a Kishegyesi Értéktár Egyesület szervezte.

15.08.2021.

A szabadkai Városházán és a város főterén tartotta meg hagyományos aratóünnepségét a Bunyevác Nemzeti Tanács. A Magyar Nemzeti Tanácsot annak elnöke képviselte az eseményen.

14.08.2021.

Megtartották a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi vajdásági központi ünnepségét. A rendezvény ünnepi szentmisével vette kezdetét a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban, majd kenyérszenteléssel és ünnepi műsorral folytatódott a palicsi Nagyparkban. A rendezvény két szónoka: Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke volt. Az ünnepségen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a testület több tisztségviselője is.

12.08.2021.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke megbeszélést folytatott Guszton Andrással, az Újvidéki Rádió Magyar Szerkesztősége főszerkesztőjével és Ternovácz István újságíróval, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjával a közös együttműködés lehetőségeiről.

Pages