Továbbtanulási ajánló | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Továbbtanulási ajánló

Újvidéki és szabadkai karokat látogattak meg vajdasági középiskolások a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.

Szombaton délelőtt fél tízkor érkeztek meg harmadikosaink az MNT által szervezett busszal a Mezőgazdasági Kar épületéhez.
Az MNT immár negyedik alkalommal szervezte meg az egynapos tanulmányi kirándulást.

De Negri Ibolyának, a tanács végrehajtó bizottsága tagjának üdvözlőbeszéde és az egyetem bemutatkozása után minden diák az érdeklődésének megfelelő karra látogatott el. Alkalmuk nyílt csoportokban körbejárni az egyetemi városrésztől távolabb lévő újvidéki karokat, az Orvostudományi Kart és a Művészeti Akadémia péterváradi részlegét is, a nap folyamán az Európa Kollégiumban is vendégül látták őket.

A vendégeket hagyományosan az MNT demonstrátorai-hallgatói kalauzolták, az idén a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékét csaknem harminc diák kereste fel.

Az újvidéki kirándulással párhuzamosan a tanulók egy másik csoportja Szabadkára látogatott, és az ottani egyetemi karokkal és főiskolákkal ismerkedett. 

Forrás: Magyar Szó, 2019. május 20. 4.