Bemutatják az Útravaló című kötetet | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Bemutatják az Útravaló című kötetet

Ünnepélyes keretek között mutatják be február 6-án, csütörtökön 18 órai kezdettel a zentai BeeHome Közösségi Házban az Útravaló – A Közegellenállás riportpályázat második évtizedének díjazott írásai című kötetet a kiadvány szerkesztője, Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke, valamint Léphaft Pál, a VMÚE alelnöke és Klemm József, a VMÚE elnökségi tagja és a KMÚEK társelnöke részvételével, akikkel Kállai Göblös Nikoletta, a Pannon RTV újságírója beszélget.

„Összesen húsz alkalommal igyekeztünk a pályázatra beérkezett riportok révén mozaikszerűen megkomponálni, nagy vonalakban felvázolni ezt az újabb kori vajdasági magyar társadalomrajzot. Utólag úgy éreztük, hogy okulásként érdemes lenne kötetben is megőrizni a legjobb írásokat. Ezúttal már a második tíz év díjazott pályaművei kerülnek az olvasó elé. Sok mindenről esik szó bennük: gondról, bajról, ugyanakkor áldozatvállalásról, tenni akarásról is. Egyént próbáló gyászos évekről, meg egy-egy olyan bátor honfitársunkról is, akinek példamutatása talán újabb közösségi akarat, összefogás alapja lehet. Miről szól tehát ez a riportválogatás? Gyászos évekről vagy dicső korról? Döntse el az olvasó!” – olvashatók Klemm József szavai a kötet előszavában.

Az Útravaló – A Közegellenállás riportpályázat második évtizedének díjazott írásai című kiadvány a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában, a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával látott napvilágot. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Magyar Szó, 2020. február 5. 7.