Tanulás és csapatépítés | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Tanulás és csapatépítés

A Magyar Nemzeti Tanács az előző évekhez hasonlóan az idén is megszervezi a felvételi-felkészítő programját a végzős középiskolások számára. Erre a Breki diákportálon 172 tanuló jelentkezett. Újdonságnak számít, hogy a tantermi órákon kívül közösségépítő foglalkozások is lesznek, így a diákoknak lehetőségük lesz megismerni egymást. A részletekről Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke számolt be lapunknak.

– A Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Kormányának támogatásával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap közreműködésének köszönhetően 2011 óta folyamatosan meghirdeti a felvételi-felkészítő programot. Ez a komplex felsőoktatási ösztöndíjprogram szerves része, hiszen az a célunk, hogy növeljük a vajdasági magyarság képzettségi szintjét. Az ösztöndíjazás mellett az elmúlt években számos olyan programot dolgoztunk ki, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy sikeres felvételit tudjanak tenni a vajdasági felsőoktatási intézményekben, akár az egyetemi karokon vagy főiskolákon, illetve, hogy javítani tudják a szerb nyelvi tudásukat. Az idén is meghirdettük a felvételi-felkészítő programunkat. Január 15-én tettük közzé a felhívást. A végzős középiskolások tizennégy tantárgy közül tudtak választani. Ezek a magyar nyelv és irodalom, az angol nyelv, a német nyelv, a matematika, a fizika, a kémia, a biológia, a földrajz, a történelem, az informatika és számítástechnika, a közgazdaságtan, a pszichológia, az alkotmány és állampolgári jogok, valamint a szociológia voltak. Az elmúlt években a fiatalok ezekből a tantárgyakból felvételiztek a felsőoktatási intézményekbe, így ezek kerültek ebben az évben is meghirdetésre. Természetesen nyitottak vagyunk arra is, hogy új tantárgyakat vezessünk be, ha erre igény mutatkozik. Egyetlen személy igényelt más tantárgyból felkészítőt. Az ő esetében az egyik demonstrátorunk segítségét kértük. Február 8-án zárult le a jelentkezés. Óriási érdeklődés volt a program iránt, a jelentkezők száma magáért beszél. A felvételi-felkészítő programunkba 172 tanuló szeretne bekapcsolódni. Ebben az évben a legnépszerűbb tantárgyak között van a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a biológia, az informatika és a számítástechnika, a kémia, az angol nyelv és a közgazdaságtan – tudtuk meg Jerasz Anikótól.

Mint hozzátette, miután lezárult a jelentkezési határidő, a tanárok felvették a kapcsolatot a diákokkal. A felvételi-felkészítőre a Magyar Nemzeti Tanács diákportálján, a Brekin (breki.mnt.org.rs) lehetett regisztrálni. A felvételi- felkészítő első része online valósul meg. A fiatalok feladatsorokat, teszteket tölthetnek le erről a portálról. Arra is lehetőségük van, hogy online oldják meg a teszteket, így rögtön láthatják akár az eredményeket is.

– A felvételi programunk második része a tantermi felkészülés lesz. Már február 22-ére tervezünk egy tantermi foglalkozást a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. Az idén első alkalommal nemcsak tanórákat szervezünk. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre és a barátkozásra is, hiszen szükségét érezzünk annak, hogy személyesebb kapcsolat alakuljon ki nemcsak a tanárok és az érettségizők között, hanem az azonos felvételire készülő tanulók között is. Nem titkolt célunk ezzel az is, hogy ha kell, akár egymást is segítsék a felvételire készülő fiatalok. A közösségépítő programok kidolgozásában, illetve azok megszervezésében a szabadkai Kerülj Be – Ifjúsági Közösségi Tér, a Vajdasági Ifjúsági Fórum és a Vajdasági Magyar Diákszövetség csapata lesz a segítségünkre. A tavalyi résztvevők észrevételeit meghallgatva, arra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy azok a diákok, akik két tantárgyból fognak felvételizni, lehetőséget kapjanak arra, hogy mindkét tantárgyból bekapcsolódhassanak a tantermi órákba. Két csoportba válogattuk szét a tantárgyakat, így azok a tanulók, akik pl. biológia és kémia, vagy történelem és alkotmány és állampolgári jogok tantárgyakból is felkészítőt igényeltek, mindkét tantárgyból maximálisan fel tudjanak készülni. Szeretnénk arra ösztönözni a fiatalokat, hogy jöjjenek el a tantermi foglalkozásra február 22-én. A felkészítő elején egy átfogó ismertetőt kapnak a Breki portál működéséről is, mely nemcsak ebben a programban, hanem a későbbiek során az ösztöndíjpályázatok és a szerb nyelvi képzés alkalmával is útmutató lesz – emelte ki a Végrehajtó Bizottság elnöke.

Azt is megtudhattuk, hogy minden hónapban lesz egy személyes találkozó: a második tantermi foglalkozás március 14-én lesz. A helyszín a megbeszéltek alapján fog alakulni. A harmadik április 4-én, a negyedik pedig június 13-án lesz megtartva. Az MNT az idén is megszervezi a felvételi-felkészítő tábort, amelyet május 9-e és 10-e között tartanak meg. A házigazdája az újvidéki Európa Kollégium lesz, az órák pedig a József Attila Általános Iskolában lesznek.

– Az idén nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több felületen meghirdessük a felvételi-felkészítő programokat. A Facebookon és az Instagramon is folyamatosan reklámoztuk ezt a lehetőséget, hogy a fiatalok minél többen kapcsolódjanak be, hiszen a felkészítő teljesen ingyenes, és olyan szakemberek foglalkoznak a diákokkal, akik pontosan tudják, hogy egy-egy karon mik a felvételi követelmények. Úgy gondolom, hogy ezzel a lehetőséggel élve olyan tudást és tapasztalatot szerezhetnek, amely segíteni fogja őket abban, hogy sikeresen felvételizzenek. Ezenkívül egy kisfilmet is készítettünk, amelyet a Pannon TV-n és az Újvidéki TV-n is láthattak az érdeklődők. A Magyar Nemzeti Tanácsnak az a célja, hogy segítse a fiatalokat azon az úton, amely a sikeres felvételi vizsgához vezet. A későbbiek során fedezze a tanulmányaik során felmerülő költségeket, hiszen ezt szolgálja azt MNT által biztosított ösztöndíj. A szeptember folyamán megszervezett szerb nyelvi felzárkóztató képzésbe a már felvételt nyert főiskolai és egyetemi hallgatók kapcsolódhatnak be, melynek célja a szerb nyelv minél magasabb szinten való elsajátítása. Az, hogy ekkora az érdeklődés a felvételi felkészítő iránt, nagy öröm számunkra. Reméljük, hogy a lelkesedés kitart a program végéig, hiszen kulcsfontosságú, hogy a regisztrált fiatalok pozitívan és aktívan álljanak hozzá mind az online részhez, mind a tantermi órákhoz. A kitartó és céltudatos munka hozza meg majd a kívánt eredményt, a sikeres felvételit. Minden fiatalnak az kívánjuk, hogy jussanak be a választott hazai felsőoktatási intézménybe, és a későbbiek során szeretnénk valamennyiüket az ösztöndíjasaink között köszönteni – nyilatkozta lapunknak Jerasz Anikó.

Forrás: Magyar Szó, 2020. február 13. 8.