Jövőnk záloga a gyermek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Jövőnk záloga a gyermek

Elballagtak az adorjáni nagycsoportosok – A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program jóvoltából új játszóteret adtak át

Adorjánon Szabó Emese óvónő szárnyai alól kiröppent tíz nagycsoportos óvodás, akik őszre ugyanabban az épületben, ahol az óvoda is működik, megkezdik koptatni az első osztály padjait. Kedden délután az óvoda udvarán gazdag műsorral rukkoltak elő a kis- és nagycsoportos óvodások. A szülők, pedagógusok, a meghívott vendégek az árnyas lombok alatt élvezhették a kicsik produkcióit. Az iskolába indulókat a kicsik búcsúztatták, majd Orcsik Károly helyi plébános megáldotta az új játszóteret, amelyet a ballagási ünnepség után birtokukba vettek a gyerekek. 


Az új játszótér az iskolásokat szolgálja Adorjánon

Az új játékok, mászókák, hinták az óvodások és az iskolás gyerekek számára egyaránt kiváló ügyességfejlesztő eszközök.
A játszótéravató kapcsán Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta:
– Játszani öröm, játszva tanulni és a szülőföldön boldogulni, ezek a gondolatok jutnak az ember eszébe a szép műsor és a vidám gyerekek láttán. 2017-ben kezdődött el Magyarország kormányának Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja, ennek keretében több mint 70 játszóteret adtunk át az első két évben. Magyarkanizsa községben is több játszótérrel gazdagodtak az óvodák. A kisebb falvakba is, köztük Adorjánra is eljutott a jó hír, hogy játszóteret kaptak. A beruházás értéke 700 000 dinár. A nagyszerű ballagási ünnepség után, úgy érzem, hogy nem csak a gyerekek, az óvónők, a tanítók, az egész közösség megérdemli, hogy egy új, szép, a gyerekek mozgásigényét maradéktalanul kielégítő játszóteret kapjanak – mondta az MNT elnöke.

A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Óvoda igazgatója, Veselinov Ibolya a játszótéravató alkalmából elmondta:
– Magyarkanizsához tartozik az adorjáni Csillagszem óvodaépület is, az iskola-előkészítős gyerekek búcsúztak el az óvodától, és iskolába indulnak. Az MNT segítségével nagyon szép játszóteret kapott, amit az iskolások és óvodások egyformán örömmel vettek birtokba. A 2021/2022-es tanévben már EU-s szabványnak megfelelő játszóterek kialakításán fogunk dolgozni az önkormányzat támogatásával.


Tíz nagycsoportos búcsúzott el az óvodától

A játszótéravatón jelen volt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke, Borsos Csaba, az adorjáni helyi közösség tanácsának elnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, aki újabb jó hírrel szolgált az adorjáni diákok és szüleik számára, hiszen sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően az óvoda, amely egyben iskola is, új nyílászárókat kap.

Szerző: GER

Forrás: Magyar Szó, 2021. június 23.