A tényleges nyelvtudást segíti | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

A tényleges nyelvtudást segíti

Minden vajdasági középiskolába eljut a szerb mint nem anyanyelv oktatását szolgáló segédtankönyv

A Magyar Nemzeti Tanács és az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában jelent meg a Szerb nyelv mint nem anyanyelv tantárgy szöveg- és feladatgyűjteménye a középiskolás diákok részére. Ez a korábbi kiadvány módosított, kiegészített változata. A könyvbemutatóra tegnap került sor Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. A kiadványt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke és AleksandarDognar, a könyv egyik szerzője mutatta be.

A Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Kormányának és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, valamint a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően immár negyedik éve biztosít minden magyar ajkú elsős középiskolásnak egy szöveges feladatgyűjteményt, amely nagyban segíti a szerb, mint nem anyanyelv tanulását.

Ebben az évben mintegy 1500 segédtankönyvet fognak kiosztani Vajdaság 12 önkormányzatának 35 középiskolájában – 24 szakközépiskolában, 9 gimnáziumban és 2 művészeti középiskolában – a magyar első osztályosoknak és az őket oktató szerb szakos tanároknak.

Fotó: Gergely Árpád

Ez a szöveg- és feladatgyűjtemény idén kicsit megváltozott, mind küllemében, mind tartalmában, és elfogadásra került az oktatási minisztérium részéről, és bekerült az érvényben levő tankönyvkatalógusba is.

A könyvbemutatón Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ismertette a könyv fontosabb tudnivalóit:

– Ez egy olyan segédtankönyv, amely az új tanterv mentén íródott, de ugyanakkor a szerb mint idegennyelv oktatásában használt módszereken alapszik. Tizenkét fejezetből áll, amely 26 leckét tartalmaz. A tankönyv szerzői nagyon elismert, nagy tapasztalattal rendelkező középiskolai tanárok, akik különböző középiskolákban dolgoznak. A tankönyv kiegészült egy olyan résszel, amely az előzőekben nem volt megtalálható. Ez pedig a megoldások fejezete, ami azt segíti elő, hogy azok a tanulók, akik önállóan szeretnének egy-egy feladatot megoldani, vagy azok a személyek, akik csak szeretnének jobban fejlődni, nyelvet tanulni, le tudják ellenőrizni, hogy egy-egy feladatot jól oldottak-e meg. Megtalálható egy olyan fejezet is, amely a szótárrészt tartalmazza. Ez egy háromnyelvű szótár valójában, amely szerb-magyar-angol nyelven is tartalmazza a szavak fordítását. A legnagyobb előnye ennek a segédtankönyvnek az, hogy a hétköznapi szituációkhoz köthető rövid párbeszédeket, felelet-választós, illetve kiegészítő típusú feladatokat is tartalmaz, amely a diákok mindennapi kommunikációját, a hétköznapi beszédet, illetve a beszédcentrikusságot, a szókincsbővítést, a kommunikációt segíti elő, hogy a tanulók minél könnyebben tudjanak boldogulni és érvényesülni a szerb nyelv terén – emelte ki Jerasz Anikó, s mint hozzátette, a leckék között szerepel például a bemutatkozás, a család, az otthon, az ételek és italok, az öltözködés, az egészségügyi állapot, az oktatás, munka, időjárás, sport, vásárlás, települések és a közlekedés, valamint a kultúra és a társadalmi élet is.

Fotó: Gergely Árpád

A könyv struktúrája úgy van felépítve, hogy a tanárok, akik ezt a nyelvet oktatják, vissza-vissza tudnak térni egy-egy leckéhez, és minden évben lesznek olyan feladatok, olyan gyakorlatok, amelyeket az adott korosztályhoz tudnak mérni, és egyaránt tudják az új tanterv szerint használni.

A kiadvány szerzői Polyvás Mónika, Natalija Gavrić Ugarak, Selena Avdalović-Đureković, Boros Krisztina, Aleksandar Dognar és Aleksandar Slavov.

Aleksandar Dognar, aki már több mint húsz éve van a tanári pályán, a kiadvány kapcsán elmondta:

– Több ember dolgozott ezen a segédtankönyvön. A környezetnyelv oktatása három részből áll: irodalom, nyelv és nyelvkultúra. Ez utóbbi van a legjobban, legkomolyabban kidolgozva. A programban meg vannak adva a témakörök, melyek alapján egy stratégiát kell kidolgozni, hogy létezzen bevezető szöveg és megfelelő típusú gyakorlatok is legyenek. Mindannyian, akik dolgoztunk a könyvön, a nálunk tanórákon bevált feladatokat is felhasználtuk a kiadvány készítésekor.

Hozzátette, a középiskolákban nagyon vegyes nyelvtudású diákcsapat van, hiszen nem ugyanazokról a településekről érkeznek, és nem ugyanazt az előtudást birtokolják a szerb nyelv terén, ezért van A és B tanterv. A tanárnak kell kitalálnia, hogy hogyan tudja kombinálni az adott osztályhoz a két tantervet, hogy mind a két tantervhez tartozó diákok tudjanak haladni és fejlődni. Ez nem könnyű, és ez a könyv nagyon jó alapot nyújt ahhoz, hogy a tanár megtalálja azokat a feladatokat, amelyek egy-egy osztályhoz kellenek.

Szerző: D.D. 

Forrás: Magyar Szó, 2021. december 21.