Ismét meghirdették a jogászösztöndíjat | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Ismét meghirdették a jogászösztöndíjat

Másodszor hirdette meg a Magyar Nemzeti Tanács Magyarország igazságügyi minisztériumának támogatásával a jogászösztöndíjat. A pályázat részleteiről mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője és egyetemi docens, valamint Lulić Emil, az MNT hivatalvezetője és a pályázati bizottság elnöke számoltak be.

A Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2022–2023. évi ösztöndíjainak odaítélésére vonatkozó pályázaton az a személy pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesz: nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és első ízben felvételizik a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált jogászképzés első évfolyamára (függetlenül attól, hogy a jogászképzés állami, vagy magán alapítású karon valósul meg); magyar nyelven végezte általános és/vagy középiskolai tanulmányait; vállalja, hogy a diploma megszerzését követő öt évben legalább három évig Szerbia területén gyakorolja jogászi hivatását.

Az ösztöndíj havi összege nettó 100 ezer forint dinár ellenértéke. A jogászösztöndíjat idén 20 hallgató számára hirdették meg. A pályázatokat június 30-a 14 óráig lehet benyújtani. A részletekről az érdeklődők a https://www.mnt.org.rs/osztondijprogram/palyazat linken tájékozódhatnak.

Az MNT felsőoktatási ösztöndíj-rendszere tavaly gazdagodott az említett ösztöndíjjal, amelynek célja választ adni a magyar ajkú jogászok hiányával kapcsolatos problémára, illetve hozzájárulni a részarányos foglalkoztatás elvének minél hatékonyabb gyakorlati megvalósításához, azaz ahhoz, hogy a gyakorlatban is magyarul lehessen ügyeket intézni, vagy érvényesíteni a jogokat. A tavaly meghirdetett pályázat tíz elsőéves joghallgatót szólított meg, ám végül 17-en jelentkeztek, és az elbírálás alapján mindannyian ösztöndíjban részesültek, így az MNT elnöke és Magyarország igazságügyi minisztere augusztus végén mindannyijukkal támogatási szerződést írt alá ünnepélyes keretek között.

[Lulić Emil, mgr. Hajnal Jenő és dr. Pásztor Bálint (Molnár Edvárd felvétele)]
 

Gyakorlatilag nem létezik magyar ajkú munkanélküli jogász, jegyezte meg lapunk kérdésére válaszolva a sajtótájékoztatón Pásztor Bálint. Mint hozzátette, nincsen olyan jogi szakképesítést, illetve jogi munkát igénylő terület, amelyiken kielégítő lenne a magyarok részaránya. Amikor elkezd terjedni a hír, hogy a munkaerőpiacon megjelent egy magyar ajkú, jogvégzett személy, szinte napokon belül eltűnik a munkaerőpiacról, emelte ki Pásztor Bálint, rámutatván, hogy sok helyen a jogász szakma nem számít hiányszakmának, ám a vajdasági magyarság szempontjából továbbra is annak minősül. Mindebből kiindulva nemcsak az ösztöndíj miatt éri meg a jogot választani, hanem amiatt is, hogy a magyar ajkú jogászok biztosan nem maradnak munka nélkül, nyomatékosította.

Lulić Emilt a jelenlegi ösztöndíjasok előmeneteléről kérdeztük, szavai szerint elégedettek eddigi sikereikkel. Az MNT hivatalának értesülései szerint a 17 hallgatóból eddig egy döntött úgy, hogy a jogász szakma mégsem neki való, mondta a folytatásban, hozzátéve, hogy amikor ő volt joghallgató, az ilyen jellegű lemorzsolódás sokkal kifejezettebb volt. Ez is a jogászösztöndíj létjogosultságát bizonyítja, hiszen nemcsak a szakma kiválasztásában segíthet a fiataloknak, hanem kitartásra is ösztönözheti őket, hangsúlyozta Lulić Emil.

Szerző: Pesevszki Evelyn

Forrás: Magyar Szó, 2022. június 8.