Szakmai előadás a leendő jogászoknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Szakmai előadás a leendő jogászoknak

Versegi Krisztina az MNT egyik jogászösztöndíjasa. Azt mondta, sokat jelent számára ez a támogatás, mivel ad egy kezdő löketet és egy biztos pontot, hogy el tudjon indulni a jogi szakma elsajátításának rögös útján.

Versegi Krisztina, jogászösztöndíjas: „A mi egyetemünkön nem folyik magyar nyelven az oktatás, de van egy óránk, ami terminológiai gyakorlat. Ez nagyban segít, mivel szavakat és kifejezéseket fordítunk le szerbről magyarra, és így könnyebben meg tudjuk érteni az órákon elhangzott szavakat, mondatokat.”

Az eseményen jelen volt Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselője is. Azt mondta, ahhoz, hogy a jogainknak érvényt szerezzünk, értelemszerűen szükségesek a jogászok.  „A jogoknak az érvényesítése az elsősorban az intézményeken keresztül tud megvalósulni. Például a nyelvhasználat körében. Ha nincsenek magyar bírók, ügyészek, jogászok a bíróságokon, a községházán, abban az esetben nagyon nehéz ugye érvényt szerezni ezeknek a dolgoknak. És ehhez szükség van arra, hogy megnöveljük a Vajdaságban tanuló és itt maradó jogászok számát, és erre kiváló támogatást nyújt a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja.”

A vajdasági magyar közösség versenyképességének növelése szempontjából fontos a joghallgatókat támogató ösztöndíjprogram, emelte ki az esemény házigazdája, dr. Pásztor Bálint, a jogtudományok doktora. A VMSZ megbízott elnöke hozzátette, ez teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis három év alatt 49 magyar nemzetiségű fiatal iratkozott be valamely Szerbiában akkreditált jogi karra.

Dr. Pásztor Bálint, megbízott elnök, VMSZ: „Nemcsak teljes mértékben tisztességes anyagi juttatással próbáljuk ösztönözni a fiatalokat, hogy a jogi pályát válasszák, azért mondom, hogy tisztességes anyagi juttatás, mert százezer forint havonta, tehát négymillió forintot lehet azzal keresni Magyarország kormánya támogatásának és az MNT-nek köszönhetően, ha valaki a jogi pályát választja fiatalként, de nemcsak ez van, hanem színvonalas előadókat hívunk meg évente néhány alkalommal, hogy előadásokat tartsanak a joghallgatóknak és az érdeklődő közönségnek.”

Dr. Veress Emőd egyetemi tanár, jogtudós, arról beszélt, milyen jelenleg jogásznak lenni Erdélyben. „Ez azért fontos, mert tanulhatunk egyrészt egymás tapasztalataiból. Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a határon kívülre szakadt nemzetrészek egymással is tudjanak együttműködni, és ez a jogászok közötti együttműködés nagyon sokrétű lehet. És emellett tanulni is tudunk egymás tapasztalataiból. Ez szerintem egy kitűnő lehetőség, hogy megosszuk ezeket a tapasztalatokat és egyáltalán a kapcsolatokat erősítsük és fejlesszük.”

Pannon RTV

Az eseményen a jogászösztöndíjasok mellett megjelentek a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárai, képviselői, a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői és elismert vajdasági magyar jogászok is.

Forrás: Pannon RTV, 2023. december 2.