Fremond Árpád | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Fremond Árpád

1981. december 4-én született Topolyán. Az általános iskolát Pacséron végezte el a Moša Pijade Általános Iskolában, majd ezt követően tanulmányait Topolyán folytatta a Topolyai Mezőgazdasági Középiskolában, ahol állategészségügyi technikusi szakon szerzett diplomát. Ezt követően 2000-ben felvételt nyert a Zombori Tanítóképző Kar Szabadkai Tagozatára, amelyen 2004-ben osztálytanítói oklevelet szerzett. Ugyanitt a 2010/2011-es tanévben a mesterképzést is elvégezte és sikeresen megvédte a diplomamunkáját. Egyetemi tanulmányait követően három esztendőt dolgozott a tanügyben osztálytanítói minőségben Szabadkán és Pacséron. 

Fremond Árpád 2000-ben lépett be a Vajdasági Magyar Szövetség soraiba, s aktív részese volt 2000-ben a demokratikus változások folyamatának. A civil szférában is igen aktív közösségszervező tevékenységet folytatott, Pacséron az Ifjúsági Szervezetben és tagja volt a Vajdasági Magyar Ifjúságnak is. Számos mára hagyományossá vált rendezvény, megemlékezés szervezése fűződik a nevéhez. 2001-ben a legfiatalabb tanácstagja lett a Pacséri Helyi Közösségnek, ez volt az első számára is különösen fontos megmérettetés, ahol közvetlen úton választották meg, s ezt követően 20 éven át aktív részese volt a település irányításának és fejlesztésének.

A Vajdasági Magyar Szövetségen belül alapítója a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának, majd annak elnöke 2007-2009 időszakban. A 2008-as köztársasági választáson a vajdasági magyar pártok összefogását alkotó Magyar Koalíció választási listájának tagjaként került be a Szerb Képviselőházba. Ezt követően a VMSZ képviselőjeként volt jelen több mint 14 éven át a szerb törvényhozásban, összesen 6 mandátumban volt lehetősége képviselni a vajdasági magyar nemzeti közösség érdekeit. A Szerb Képviselőház mezőgazdasági bizottságában tevékenykedett, 2014-től 2022-ig annak alelnöke is volt. A mezőgazdasági termelőkkel, egyesületekkel, szervezetekkel nagyszerű kapcsolatot épített ki, komoly munkája volt abban, hogy a vajdasági magyar mezőgazdasági egyesületeket összefogja egy szövetséget alkotva. A parlamenti munkája során számos civil és szakmai szervezettel is együtt dolgozott, sokat tett azért, hogy a mezőgazdaság terén Belgrád és Budapest között kiváló szakmai kapcsolat épüljön ki. Országközi szakpolitikai munkáját a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés, a NALED Nyíl elnevezésű díjjal tüntette ki Szerbia Magyarországgal, valamint Horvátországgal folytatott gazdasági tapasztalatcseréjének elmélyítésének elősegítéséért. A Vajdasági Magyar Szövetség tanácsának és elnökségének tagja volt, 2015-től 2022-ig a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöki tisztségét volt lehetősége betölteni. A VMSZ önkormányzati szerepvállalásának keretében a Topolyai Községi Szervezet irányítása mellett a kampányszervezésben látott el feladatokat a közelmúltig.

Fremond Árpád Pacséron él családjával, két gyermek, egy fiú és egy lány édesapja. Szabad idejében sportol, vadászik és a galambászat nagy szerelmese.

elnök
Tanács
Magyar Összefogás