Kerekes Sándor | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Kerekes Sándor

Kerekes Sándor nyugalmazott művésztanár 1945-ben született Szabadkán, és az általános iskolát is itt fejezte be. 1960 és 1965 között a Szabadkai Tanítóképző Főiskola növendéke volt, ahol 1965-ben diplomázott. A tanítóképzőben töltött évei alatt Szilágyi Gábor és Vinkler Imre festőművészek, valamint kedves tanára, dr. Bodrogvári Ferenc alakították alkotói pályáját. 1965-ben első díjat nyert az Ifjúsági Tribün képzőművészeti pályázatán, majd az év decemberében önálló kiállítása nyílt meg. Újvidéken a Közigazgatási Főiskola szociológiai szakán diplomázott 1967-ben. Újvidéki tanulmányai szorosan kapcsolódtak az akkori pezsgő képzőművészeti és irodalmi élethez, amelynek szerves részévé vált ő maga is: kiállít és kiállításokat szervez, vitatkozik, illusztrál a Forum Könyvkiadó kiadványaiban, a Magyar Szó napilap hasábjain rajzol és kritikát ír. A Csurgói Ifjúsági Művésztelep alapító tagja, a Palics–Ludas Művésztelep szervező titkára. Forum-díjas a csurgói és bácskossuthfalvi művészteleppel. A vajdasági, szerbiai és külföldi alkotó táborok állandó résztvevője, s a mai napig munkássága szerves része Szabadka, a Vajdaság és Szerbia képzőművészeti életének. Életpályája során 46 önálló és 221 kül- és belföldi csoportos kiállítása volt, ahol 5 első díjban és számtalan egyéb elismerésben részesült. Oktatói munkáján kívül számos társadalmi munkát is vállalt az országos szakszervezetben.