Mgr. Hajnal Jenő | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Mgr. Hajnal Jenő

1954-ben született Bácsgyulafalván. 1977-ben az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett magyartanári, 2008-ban pedig a budapesti ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán kulturális mediátori oklevelet. 1981-ben tanári, 1991-ben könyvtárosi szakvizsgát tett. A nyelvtudományok magisztere, tudományos kutató (1991). 1977 és 1983 között Zentán középiskolai magyartanár, a következő három évben az Újvidéki Rádió zentai tudósítója, majd 1986-tól 1988-ig a zentai községi szakszervezeti tanács szakmunkatársa. 1988-tól 2006-ig a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ, 2006-tól 2014-ig a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának (1999–2002), 2002-től pedig a Magyar Nemzeti Tanács tagja és a Kulturális Bizottság elnöke (2002–2010), illetve alelnöke (2010-2014). 2014-től a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja (2004–).
Közvetítőkészségének és mediálási kompetenciájának köszönhetően kiemelkedő a közösségépítés terén kifejtett teljesítménye. Emellett nagy tapasztalattal rendelkezik rendezvény- és konferenciaszervezés, intézményépítés, közösségfejlesztés terén. 
Folytatott film-, nyelvi és internetkulturális, anyanyelvápolási, kisebbségekkel és interetnikai kapcsolatokkal foglalkozó, valamint olvasásszociológiai vizsgálatokat, kutatásokat.

Magyar Összefogás