Távoktatás magyar nyelven a Pannon Televízióban | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Távoktatás magyar nyelven a Pannon Televízióban

Szerdán megkezdődik Vajdaságban a magyar távoktatás, a Pannon RTV és a Magyar Nemzeti Tanács közös projektje. A szerb közmédia csatornáján pedig már ma elindult a szerb nyelvű távoktatás.

Reggel kilenc órától először az ötödikeseket várjuk a televízió képernyői elé. Az első félórában magyaróra, majd 10-ig matematikaóra következik az ötödikesek részére. Tíz órától a hatodikosok jönnek. Ők is félórás magyar, majd félórás matematikaórát követhetnek a Pannon Televízió műsorán. 11-től a hetedikesek, déltől 13 óráig pedig a nyolcadikosok követhetik az alaptantárgyakat előadó, vajdasági magyar tanárok előadását. A távoktatással kapcsolatban Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár a Közügyekben elmondta, a pedagógusok mellett a diákok szüleire is számítanak, akik most fokozottan felügyelhetik azt, hogy gyerekeik részt vesznek-e az oktatásban. „Nagyon számítunk a szülőkre is itt, hiszen az ő odafigyelésük, figyelmük, felelősségük itt még fokozottabban megjelenik, mint egyébként, mert a mai naptól kezdve nagyon fontos az, hogy a gyerekek, a diákjaink valóban odafigyeljenek. Azokat a feladatokat, amelyeket kapnak lelkiismeretesen megcsinálják ezek a megváltozott körülmények között is.”

Az anyanyelv és a matematika távoktatására helyezik a hangsúlyt a következő időszakban a vajdasági magyar diákok esetében, de a többi tantárgyból is folyamatosan készülnek majd a tematikus műsorok - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Vicsek Annamária, oktatási államtitkár. A vajdasági magyar pedagógusok használhatják a magyarországi segédanyagokat és online tartalmakat is. Az államtitkár elmondta, ha a távoktatás eredményesen működik, és sikeresen le tudják majd osztályozni a diákokat, akkor nem lesz szükség a tanév megismétlésére. „Azok a gyerekek, akik a nyolcadik osztályos záróvizsgára készülnek, nekik most ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy folyamatosan tanuljanak, hogy elsajátítsák a tananyagot. A nyolcadik osztály, illetve a záróvizsgára való felkészítés olyan, hogy átismétli amit ötödik osztálytól elsajátításra került. Amennyiben júniusra, amikorra a záróvizsgáknak az időpontja lenne, hogy addigra már valamelyest rendeződik a helyzet és hogy a gyerekeknek a vizsgáztatása olyan módon fog megtörténni, hogy valóban egy releváns és jó képet kapunk az ő tudásukról. Nem kellene, hogy ez befolyásolja a középiskolai beiratkozást sem.”

Kedden reggel nyolc órától megkezdődött a szerb nyelvű távoktatás Szerbiában. Mintegy 900 ezer diákot várnak a televízió képernyője elé ettől fogva minden nap. Az általános iskolások a szerb közmédia 3-as csatornáján követhetik az oktatást. Az elsőtől hetedikes diákok a tananyagot két órás blokkokban tekinthetik meg, a nyolcadikosok pedig három órás blokkokban, hétfőtől szombatig nézhetik a tematikus műsorokat. Emellett még vasárnaponként is tartanak felkészítővel kapcsolatos műsorokat a nyolcadikosoknak.

Mladen Šarčević, oktatási miniszter, Szerbia: „A tanügy működik. Nincsenek szüneten, csak más körülmények és feltételek között dolgoznak. Jelentős számú tanárt és tanítót hívtunk meg, akik majd a távoktatásban órát tartanak, olyanokat, akik kreatívak, és a szakmájukban ismertek, akik hajlandók ebben részt venni, és akiknek jó eredményeik vannak eddigi munkájukban.”

A középiskolások az RTS Planeta nevű platformon követhetik egyelőre a szerb nyelvű oktatást. Ezen kívül még azokon az online felületeken is tájékozódhatnak a tananyaggal kapcsolatban, amelyeket az oktatási intézmények biztosítanak. A tanárok feladata pedig az is lesz, hogy az órákat, amelyek elhangzottak a tévében, vagy más formában, jegyezzék fel az elektronikus naplóba. Az oktatással kapcsolatban mindenki bővebb információt kaphat a 011/735-05-57-es telefonszámon. Míg a magyar nyelvű távoktatással kapcsolatos információk a pannonrtv.com honlapon lesznek elérhetők.

Forrás: Pannon RTV