Új oszlopa épül a közösségnek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Új oszlopa épül a közösségnek

Átvették szerződéseiket az MNT jogászösztöndíjának kedvezményezettjei

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban dr. Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyesen aláírta az MNT jogászösztöndíj-pályázatával kapcsolatos támogatási szerződést. Az MNT felsőoktatási ösztöndíj-rendszere az idén gazdagodott az említett ösztöndíjjal, amelynek célja választ adni a magyar ajkú jogászok hiányával kapcsolatos problémára, illetve hozzájárulni a részarányos foglalkoztatás elvének minél hatékonyabb gyakorlati megvalósításához. A magyar igazságügyi minisztérium és az MNT közötti szerződés aláírását követően az elsőéves joghallgatók átvették az ösztöndíj-szerződéseket, valamint az MNT ajándékozta könyvcsomagot.

Magyarország kormánya a különböző támogatási programok által nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is mindent megtesz azért, hogy a külhoni magyarok a szülőföldjükön is boldogulhassanak. Ebben a szellemiségben került az idén első alkalommal meghirdetésre a vajdasági jogászösztöndíj-pályázat – emelte ki alkalmi beszédében Varga Judit.
A jogászösztöndíj az MNT már meglévő felsőoktatási ösztöndíjrendszerét hivatott kiegészíteni egy olyan hallgatói programmal, amelyik a magyar állam támogatásának köszönhetően lehetőséget nyújt arra, hogy a Szerb Köztársaságban szerbül tanuló magyar ajkú fiatalok a jogi pályát válasszák – mutatott rá beszédében Varga Judit. Mint hozzátette, az ösztöndíjprogram újabb biztosíték arra, hogy a Vajdaságban élő magyar fiatalok magas szintű felsőoktatási képzése még szilárdabb alapokon álljon. Varga Judit szerint örvendetes, hogy az igazságügyi minisztérium ilyen módon tudja támogatni a jog iránt érdeklődő fiatalok helyben maradását.
– Reméljük, hogy a felmenő rendszerben megvalósuló és egyre szélesebb ösztöndíjprogram egész jogászgenerációk szakmai kiteljesedéséhez járulhat hozzá. Bízom benne, hogy az ösztöndíj megfelelően segíti a hallgatókat felsőfokú jogi tanulmányaik során, és annak elvégzését követően a helyi magyar közösség méltán támaszkodhat majd megszerzett tudásukra. Az a célunk, hogy az elkövetkező években Szabadkától és Nagykikindától Újvidékig, valamint Zentáig minden magyar, jog iránt érdeklődő fiatal számára segítséget kínálhassunk fel felsőfokú tanulmányai folytatásához. Hiszünk abban, hogy ez az ösztöndíjprogram egy olyan magyar anyanyelvű jogász-értelmiségi közösség kialakításához járul hozzá, amelyik tovább erősítheti a vajdasági közösség érdekérvényesítő erejét – fogalmazott Varga Judit.

 

Pásztor István: Ha alkalmasak vagyunk magunkra találni, akkor van jövőnk (Ótos András felvétele)

Pásztor István: Ha alkalmasak vagyunk magunkra találni, akkor van jövőnk (Ótos András felvétele)

A folytatásban felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt években hozzájárult a jogászösztöndíj-program létrehozásához.
– Az eddigi tevékenység és a mai nap a magunkra találásról szól. Ha alkalmasak vagyunk magunkra találni, akkor van jövőnk. A magunkra találás ebben az esetben azt jelenti, hogy szembesülni kellett azzal a valósággal, hogy habár a politikai erőbevetésünk eredményeképpen sikerült a hatályos jog részévé tenni a részarányos foglalkoztatás elvét, amikor körülnéztünk, rádöbbentünk, hogy ha élni szeretnénk a lehetőséggel, még sok a tennivaló. Lendületet kell adni a jogászképzésnek. Ha ugyanolyan kitartóak leszünk, mint amilyenek az elmúlt években voltunk, akkor az eredmény sem marad el, azaz értelmet kap a részarányos foglalkoztatás elve. Remélem, hogy a most elsőéves joghallgatók majdani tapasztalata lendületet ad ahhoz, hogy a hallgatók száma a következő években még nagyobb legyen. Kitartást kívánok minden hallgatónak, hiszen a befektetett munka olyan lehetőségeket tár ki előttük, amelyekért érdemes küzdeni – hangsúlyozta Pásztor István.

 

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A májusban meghirdetett pályázat tíz elsőéves joghallgatót szólított meg, ám végül 17-en jelentkeztek, és az elbírálás alapján mindannyian ösztöndíjban részesültek. Az ösztöndíjasok októbertől kezdődően, tanévenként 10 hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forint dinár ellenértékének megfelelő támogatásban részesülnek
A rendezvényt többek között Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, valamint Magyarország belgrádi nagykövetségének és szabadkai főkonzulátusának képviselői, továbbá a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselői tisztelték meg jelenlétükkel.

Forrás: Magyar Szó, 2021. 08.27.