Ülésezett a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Ülésezett a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa

Oktatási, tájékoztatási és nyelvhasználati kérdések kerültek középpontba a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának szerdai belgrádi ülésén.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a helyszínen a Pannon RTV-nek elmondta, elhangzottak bíráló, de dicsérő megjegyzések is.

Az elmúlt időszak legfontosabb témakörei kerültek szóba a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának ülésén, amelyen Ana Brnabić kormányfő elnökölt. Szóba került a tankönyvhiány és a kis létszámú osztályok kérdése, a médiastratégia, valamint a hivatalos nyelvhasználat hiányosságai. A találkozón a tavaszi háromszintű választásokkal kapcsolatos témákról is szó volt.

Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Összegeztük mindazt, amit eddig elvégeztünk, és én úgy gondolom, hogy a mérleg nyelve arról árulkodik, hogy sok mindent megvalósítottunk, és sok olyan dologban együtt tudtunk működni az illetékes minisztériumokkal, amelyek az itt élő kisebbségeket, a mi szempontunkból a magyar nemzeti közösséget erősíthetik identitásában, itthon való boldogulásában. Mindazok a dolgok, amelyek itt problémaként jelentek meg, azt láttuk, azt tapasztalhattunk, hogy valamennyi jelenlévő illetékes ezek megoldását igyekszik megtenni.”

A Nemzeti Kisebbségek Tanácsa a nemzeti tanácsi választások óta másodszor ült össze. Hajnal Jenő kiemelte, a nemzeti tanácsok feladata az, hogy a kisebbségi érdekvédelmet úgy képviseljék, hogy a nemzeti közösségek érezzék a törődést, és úgy éljenek, ahogy szeretnének, az ország teljes jogú állampolgáraiként.

Forrás: Pannon RTV