Felhívás fordítóknak és fordítással is foglalkozó önkormányzati munkatársaknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

You are here

Felhívás fordítóknak és fordítással is foglalkozó önkormányzati munkatársaknak

Felhívás fordítóknak és fordítással
is foglalkozó önkormányzati munkatársaknak

A Magyar Nemzeti Tanács A fordítás mint közérzet (A fordítástechnikák XXI. századi kihívásai és lehetőségei) címmel magyar nyelvű fordítástudományi tanácskozást szervez

2019. május 18-án (szombaton), 9.30 órai kezdettel
Szabadkán, a Magyar Nemzeti Tanács udvari üléstermében
(Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 9.).

A szakmai találkozó központi témája a fordítástechnikák XXI. századi kihívásai és lehetőségei, míg a kerekasztal-beszélgetés az önkormányzatok hivatalos földrajzi nevek megállapításával kapcsolatos döntéseiről és szakszerűségének növeléséről szól annak jegyében, hogy szükség van egy olyan szemlélet és stratégia kialakítására a közigazgatásban is, mely felismeri a helyes névhasználathoz fűződő érdekeket, s amelyben földrajzi neveink értéket jelentenek.

A szakmai tanácskozás elején hét magyar önkormányzat (az adai, kishegyesi, magyarkanizsai, óbecsei, szabadkai, topolyai és zentai) fordítószolgálata a Magyar Nemzeti Tanácstól ajándékba kapja a Wordfast Pro fordítástámogató programcsomagot. A testület célja, hogy ezt a fordítástámogató memóriaalkalmazást meghonosítsa a vajdasági magyar önkormányzatok fordítószolgálataiban.

Az érdeklődők adatait tartalmazó jelentkezési lapot kérjük tisztelettel, hogy legkésőbb 2019. május 14-éig küldjék el villámpostacímünkre (office@mnt.org.rs).

Melléklet

- A Magyar Nemzeti Tanács fordítástudományi tanácskozásának programja, megtekinthető és letölthető innen

- Jelentkezési űrlap, megtekinthető és letölthető innen DOCX, PDF