Ábrahám Csilla | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Ábrahám Csilla

1969-ben született  Szabadkán. Hajdújárási lakos. Az általános mezőgazdasági technikusi képesítés megszerzése után a nagybecskereki Mihajlo Pupin Főiskolán szerzett élelmiszeripari technológus oklevelet.
1997-től a hajdújárási Suncokret Kft.-ben a termelés vezetésén és új termékek fejlesztésén dolgozott. 2001-től a hajdújárási Helyi Közösség titkára, a Falufejlesztő Csoport tagja. 2003-ban részt vett a hajdújárási Golden Fruct Földműves Szövetkezet megalakításában és 2005-ig annak menedzselésében.
2006-tól a palicsi Észak-Vajdasági Földműves Egyesület irodavezetője. Részt vett a vajdasági Falugazdász Hálózat és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének létrehozásában. 
Alapító tagja és 2006 óta elnöke a hajdújárási Ludaspuszta Térségi Társulásnak, amely hagyományápolással és a Szabadka környéki falvak alkotta kistérség fejlesztésével foglalkozik. Irodát működtetnek Hajdújáráson, tanácsadásban részesítve a környékbeli gazdálkodókat adminisztrációs, ingatlanügyi és pályázati ügyekben.
Az elmúlt 17 évben számos hazai és határon átnyúló projekt kidolgozásában és megvalósításában vett részt, ezek közül néhányat kiemelve: Suncokret KFT-ben
öt új termék kifejlesztése és piacra dobása (Naturella krémek, 3 fajta mézes rúd); a noszai aszfaltos út kiépítése; a hajdújárási egészségház rekonstrukciója, felszerelése; faluszépítő munkaakciók: villanyoszlopok virágtartói, utcák fásítása, parkosítás, a közterek karbantartásához szükséges eszközök beszerzése; szerbiai falugazdász iroda kialakítása; Vajdasági Falugazdász Hálózat létrehozása 12 községben; Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének megalakítása; Helyi Termékek Kiállításának megszervezése; Szabadka környéki kézművesek és házi termékek készítőinek adatbázisa; kistérség-fejlesztő iroda létrehozása, működtetése Hajdújáráson, melynek  közel 600 tagja van; agrártermékek piacra jutását elősegítő Agrocraft projekt keretében a Juliska brand létrehozása, 13 helyi termék kifejlesztése.
2006 óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja.

Kulturális Bizottság
Tanács
Magyar Összefogás