Intenzív szerb nyelvi tanfolyamok kezdődtek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Intenzív szerb nyelvi tanfolyamok kezdődtek

A háromhetes képzést 9 vajdasági településen szervezik meg 149 középiskolás részére.

Intenzív szerb nyelvi tanfolyamok kezdődtek a harmadik osztályt befejező középiskolás tanulók számára a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjának keretében.

A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 9 középiskolás tanuló kezdte meg az MNT intenzív szerb nyelvi tanfolyamát. Bicskei Krisztián is fontosnak tartja, hogy elsajátítsa a szerb nyelvet. „Eddig még csak egy óránk volt, de azon az órán írtunk egy ilyen felmérő tesztet és az alapján fel tudták mérni, hogy mi az eddigi tudásunk és ez alapján osztanak majd nekünk majd tankönyveket.”

Az oktatás során a tanárok elsősorban a diákok kommunikációjának fejlesztésére fektetik a hangsúlyt. Slavica Tatić, tanár, Arany János Általános Iskola, Oromhegyes: „A háromhetes kurzusnak az a célja, hogy a gyerekek funkcionálisan megtanulják a nyelvet, tehát itt most nem a száraz nyelvtanon lesz a hangsúly, hanem a konverzáción, illetve a produktív nyelvhasználaton. Az a célunk, hogy bővítsük a szókincsüket, illetve hogy a már meglévőt bővítsük, gazdagítsuk, hogy produktívan használhassuk, továbbá az interferenciós hibákat is szeretnénk csökkenteni.”

A Magyar Nemzeti Tanács elsődleges célja a szerb nyelvi tanfolyammal az, hogy a jövőben minél több végzős középiskolás válassza az itthoni továbbtanulást. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A kurzus két részből áll, az első a tantermi foglalkozások ideje, az első két hete valójában a kurzusnak, míg a második része a tábor formájában fog megvalósulni, amelyet Újvidéken szervezünk meg. Ez a kurzus is, mint ahogyan az előző években is, most is ingyenes a tanulók számára és nyolcvan órát ölel fel.”

Magyarkanizsával párhuzamosan Szabadkán, Zentán, Adán, Temerinben, Óbecsén, Csantavéren, Szentmihályon és Topolyán is tartanak szerb nyelvi tanfolyamot, betartva a járványügyi előírásokat.

Szabadkán a felzárkóztató órákat a Svetozar Marković Gimnázium épületében szervezték meg.

A negyedik osztály előtt álló középiskolások közül Szabadkán mintegy harmincan jelentkeztek a kurzusra. Szalai Ármin, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola tanulója, az újvidéki Művészeti Akadémián szeretné folytatni tanulmányait: „Alapból, mert Szerbiában élünk, szerintem fontos, hogy valamennyire beilleszkedjünk a kultúrába, több emberrel beszélhessünk. Továbbá egyetemre is Szerbiában szeretnék továbbmenni, és fontosnak találom, hogy ott is megértsem a tantárgyakat, a tanárokat és az osztálytársaimat.”

Szűcs Leona is itthon szeretne továbbtanulni és dolgozni, amihez szerinte szükséges a magas szintű szerbtudás: „Azért jelentkeztem igazából, hogy fejlesszem egy kicsit a tudásomat. Nekem a mamám szerb, és úgy érzem, kiskorom óta sokat romlott a nyelvtudásom. Gondoltam, ha már itt a lehetőség, akkor miért ne.”

Božić Elvira, tanár, Szabadka: 
„Mindennap feldolgozunk egy témát. Mondjuk, az elején ismerkedés lesz, majd olyan témák, mint a család, hogyan találják fel magukat a különböző társadalmi helyzetekben.
- Tehát a hangsúly a konverzáción van?
- Igen, csakis a társalgáson van a hangsúly. Bátorítani őket, hogy minél többet beszéljenek szerbül, és hogy egyszer hazai egyetemen folytathassák tanulmányaikat.”

A haladó csoporttal Aleksandar Slavov, a Svetozar Marković Gimnázium szerbtanára foglalkozik. A második hét után az újvidéki Európa Kollégiumban folytatódik a szerb nyelvi képzés, ahol a szabadkai diákok együtt tanulnak majd a többi hét településen zajló tanfolyam résztvevőivel.

Forrás: Pannon RTV, 2020. július 6.