Ugrás a tartalomra
  • Fasizmus áldozatainak tere 9/II., 24000 Szabadka
  • office@mnt.org.rs
  • +381 (24) 524 534

Jelenlegi hely

Vackor útra kelt

Óvodától az egyetemi diplomáig nyújt támogatásokat a Magyar Nemzeti Tanács Vackor programja

Április 1-jével vette kezdetét az általános iskolába való iratkozás, és ezzel összhangban ekkor indította útjára az idei Vackor-programját a Magyar Nemzeti Tanács, amely a magyar nyelven való oktatást népszerűsíti, segíti. Három tájékoztató füzet készült, egy szerb nyelvű és két magyar nyelven (ősszel óvodába és iskolába indulóknak). Ez jut el most a szülőkhöz. A szülők ebből értesülhetnek, hogy milyen támogatásokban részesülhetnek a gyerekeik, milyen programok állnak rendelkezésre, amennyiben magyar tannyelvű csoportba járnak majd.

Az óvodásokat illetően minden 3 és fél évét betöltő gyermek megkapja a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatást, azaz az egyszeri 55 eurót. Ez a támogatás a gyermek 3 és fél évétől egészen a középiskola végéig igényelhető, ha magyar nyelven tanul.

Az őszre iskolába indulók számára készült szórólapon is olvashatunk az 55 eurós oktatási-nevelési támogatásról, valamint a beiskolázási csomagról és az iskolabuszprogramról is. Erről bővebben Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke beszélt.

– A gyermekek szeptember első napjaiban megkapják a beiskolázási csomagot, amely megközelítőleg 40 euró értékű, és a tankönyveken kívül tartalmazza szinte az összes szükséges tanfelszerelést: füzetek, tolltartó, vonalzók, rajzeszközök, metalofon, de még labda, ugrókötél is van benne. Azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy ne vásároljanak be előre, várják meg ezt a csomagot, és ha a tanító jelzi, hogy hiányzik még valami, akkor elég lesz még csak azokat az eszközöket megvenni. Évek óta működik az iskolabuszprogram is. Jelenleg 11 önkormányzat területén működött, és több mint 300 gyermeket szállít, és ha igény mutatkozik rá, más önkormányzatokban is lehet járatot indítani. Azokat a falvakat öleli fel, ahol már nincs magyar tannyelvű oktatás, és utazniuk kell a diákoknak, valamint azokat a városokat, ahol városon belül kell magyar nyelvű tagozatba juttatni a tanulókat. Ez is a magyar tannyelvű oktatás népszerűsítését szolgálja. Szép példa Verbász, ahol több mint 20 évvel ezelőtt szűnt meg a magyar nyelvű óvodai foglalkozás, és ebben a tanévben, 2015/2016-os évben 12 gyerekkel újraindult egy vegyes korosztályú óvodai csoport. Szükség is mutatkozott egy járatra, így a gyermekeket itt egész Verbász területéről egy minibusz szállítja az óvodába. Újvidéken pedig az iskolabuszok helyett inkább napközis ellátás támogatását kérték a helybeliek. Három iskolában működik napközis foglalkozás, a napközis tanítók bérét állja az MNT – mondta Jerasz Anikó, aki hangsúlyozta, hogy az MNT az előző években is arra törekedett, és így lesz ez azután is, hogy a magyar nyelven történő oktatás minél zökkenőmentesebb legyen, ezt pedig eszközfejlesztéssel, továbbképzések támogatásával, az iskolakönyvtárak könyvállomány-bővítésével kívánja megsegíteni. Decemberben például az általános iskolák alsó osztályosainak szóló könyveket kaptak az intézmények. Emellett a felsősöknek kirándulást szerveztek. Amit az iskola kért, arra a helyre vitték el a diákokat. Ebben az évben pedig az alsósok számára jelenik meg ilyen pályázat.

A Vackor program tartalmazza a középiskolai támogatásokat is. 12 település 37 középiskolájában folyik magyar tannyelvű oktatás. Ezek az intézmények is részesülnek eszközfejlesztésben, az MNT továbbképzéseket is szervez, és mivel 2015 a szakközépiskolák éve volt, szinte minden szakközépiskola, amely oktat magyar nyelven, jelentős eszközfejlesztésben fog részesülni. Tovább haladva ezen az úton, az egyetemi, főiskolai diploma megszerzését pedig az MNT ösztöndíjprogramja segíti, és az újvidéki Európa Kollégiumban szakkollégiumi rendszer várja a magyar ajkú fiatalokat.

Forrás: Magyar Szó