Folyamatosak az iskolafelújítások Vajdaságban a MNT segítségével | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Folyamatosak az iskolafelújítások Vajdaságban a MNT segítségével

Bácskertesen, Csonoplyán és Pancsován is támogat különböző projekteket a magyar kormány. Szabadkán a Majsai Úti Általános Iskola már megkezdett korszerűsítése folytatódhat.

Állami kötelezettsége Szerbiának, hogy az iskolákat folyamatosan fejlessze. Ezekhez az eszközökhöz a Magyar Nemzeti Tanács közvetítésével a magyar kormány is segítséget nyújt. Az intézmények pályázhatnak a felújítási projektek támogatására.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Bácskertesen most fejeződött be az egyik iskolarésznek a felújítása, a régi iskolának ott hatalmas nagy szennyvíztartályt, egyebeket sikerült támogatásunkkal elhelyezni, és ez most folytatódik a tetőszerkezet javításával. A következő a Majsai Úti Általános Iskolában egy, itt most már azt hiszem, hogy szinte minden, ami kell, hogy azt mondjuk, hogy egy korszerű, modern iskola létrejöjjön, tehát a nyílászáróktól kezdve a falak szigetelésén át minden, amit eddig úgy éltek meg ott helyben – maga az igazgatónő is és a szülők is – ami még hiányzik, ez is meg fog valósulni.”

Legutóbb, tavaly decemberben mozgássérültek számára mozgólépcsőt, valamint akadálymentes feljárót helyeztek üzembe. Védőrácsok beszerelésével az iskolai közlekedést tették biztonságosabbá, felújították az iskolai konyhát is és a sportfelszerelések újítása is folyamatos. A munkálatok folytatódnak, a tervek megvannak - mondja Bognár Beáta iskolaigazgató.

Bognár Beáta, igazgató, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka: „Nagyon fontos lenne a nyílászárók cseréjének a folytatása, mind a főépületen, mind a másik kettő épületen. Szintén nagyon fontos lenne az az iskola épülete homlokzatának és tetőterének a szigetelése, ugyanakkor energiatakarékos izzókra szeretnénk lecserélni a már meglévő világítótesteket. Ezekhez a munkálatokhoz rendelkezünk tervdokumentációval, illetve engedéllyel is.”

A tervek között szerepel a sportpoligon és a sportpályák felújítása és körbekerítése is. Ezek megvalósulásával az intézmény sportközponttá nőheti ki magát. A Majsai Úti Általános Iskolába 600 diák jár.

Forrás: Pannon RTV, 2021. 02. 03.