Diáksegélyező egyesületek Vajdaságban | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Diáksegélyező egyesületek Vajdaságban

A Vajdaságban működő diáksegélyező egyesületek nagy múltra tekintenek vissza. A legtöbb egyesület a múlt század 90-es éveinek elején alakult meg, és ezekben az időkben – amikor a gazdasági leépülés, a hiperinfláció és a háborús fenyegetettség volt a legjellemzőbb – igen jelentős társadalmi szerepet töltöttek be.
A diáksegélyező egyesületek összegyűjtötték azokat a szegény sorsú gyermekeket, akiknek az iskoláztatásához és sok esetben az alapvető szükségleteik ellátásához segítségre volt szükségük és –kezdetekben főként magántámogatóknak és felajánlásaiknak köszönhetően – a családok segítségére voltak.
A diáksegélyezés feladatköre ezekben az időkben nem csak ennyiben merült ki, ugyanis sok esetben a pénzbeli támogatás mellett a vidéki diákok utaztatását, lakhatását, korrepetálását is megszervezték, valamint a diáksegélyező egyesületek környékén gyakran élénk kulturális élet is folyt, és a hagyományápolás mellett nagy hangsúlyt fektettek az épített örökségünk megóvására is.
Mindezeket a dolgokat azért tartjuk fontosnak elmondani, hogy 25 év távlatából is tisztában legyünk azzal, hogy ezek az egyesületek mekkora űrt próbáltak betölteni és mekkora feladatot vállaltak magukra azokban az időkben, amikor a ma ismert intézményrendszer és érdekképviselet még nem épült fel. Egyik fő feladatunk a diáksegélyező egyesületek kapcsán az, hogy ebben a most működő, igen sokrétű és sok feladatot ellátó intézményrendszerben megtaláljuk és újraértelmezzük a diáksegélyezők helyét és szerepét.
A Magyar Nemzeti Tanács úgy látja, hogy a diáksegélyező egyesületek egyik erőssége a jó helyismeret és a gyors reagálóképesség olyan helyzetekben, amikor egy-egy diáknak és családnak sürgős segítségre van szüksége. A diáksegélyező egyesületek jó beágyazottsága elengedhetetlen a szegénysorsú – sok esetben a szórványban és a hátrányos helyzetű településeken élő – gyerekek felkutatásában és patronálásában.
A Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja, hogy a Vajdaságban működő négy szervezet – a szabadkai Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesült, a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület, az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület és a Zentai Diáksegélyező Egyesület – folytassa áldásos tevékenységét, és hogy ezt a tevékenységet egymással, a Magyar Nemzeti Tanáccsal és más intézményekkel, iskolákkal, önkormányzatokkal, szociális központokkal összehangoltan végezzék, valamint a támogatási rendszerük és programjaik továbbra is a közösség épülését szolgálják.
A Magyar Nemzeti Tanács a fent leírtakkal összhangban a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásának köszönhetően hozzájárult e négy diáksegélyező működésének finanszírozásához.