Támogatják a magyar elsősök iskolakezdését | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Támogatják a magyar elsősök iskolakezdését

1313 ösztöndíjat osztanak ki az év végéig Vajdaságban.

Iskolakezdési ösztöndíjat adományozott a Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség Szabadkán. A mostani tanévben már nem csak a szórványban élő magyar elsősök részesültek a támogatásban, hanem minden vajdasági magyar első osztályos kisdiák. Az ösztöndíj 10 ezer forint.

Az ösztöndíj átadásán Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, egyre csak bővül és növekszik azon programok száma, amelyeket a Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács nyújt a vajdasági magyar gyerekek számára. „Az előző években ez csak a szórványközösségekre terjedt ki, tehát akkor mintegy 300 körüli ösztöndíjat osztottunk ki, tehát az előző években. Most pedig 8 község elsőként, első ízben lép be ebbe a programba, és ez azt jelenti, hogy 1313 ösztöndíjat osztunk ki. 72 általános iskolába járnak ezek az elsősök, akik meg fogják kapni a napokban az ösztöndíjat.”

A Rákóczi Szövetség több mint három évtizede azon munkálkodik, hogy összefogja a Kárpát-medencei magyar közösséget, és kifejezetten odafigyel a magyar nyelvű oktatásra is. Petrovay László, iskolaválasztási programokért felelős igazgató, Rákóczi Szövetség: „Minél több gyermeket szeretnénk ösztöndíjazni, ez azt jelenti, hogy minél többen, egyre többen választják a magyar oktatást, akár Vajdaságban, akár más külhoni magyar régióban. Azokon a területeken, ahol hosszabb ideje jelen van a program, azt látjuk, hogy ez az eredmények be is következnek. A felvidéken és régióiban folyamatos növekedést tapasztalhatunk, kiemelhetném Kárpátalját is, ahol az elmúlt években több mint száz fővel növekedett minden évben a magyar iskolaválasztók száma.”

A támogatók úgy gondolják, hogy az ösztöndíj megsegíti a családokat, illetve enyhíti a gyermekek iskoláztatása körül felmerülő költségeket.

Forrás: Pannon RTV